Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1917. július
_ 123 — 19. (/<". L.) Előadó előterjeszti az egyházkerület Kebelbe!: és idegen közép- és polgári iskoláiban a vallási an itási ól szóló következő jelentést: jelentés a kebelbeli és idegen iskolákban' az 1916—17. iskolai év folyamán végzett ycillástanitásról. A világháború harmadik iskolai évében nem egész vallástanitásunk élvezte azt a békességet, amelyben az előző iskolai évben részünk volt. Erdélyi ev. tanulóinknak kevesebb juthatott belőle, mint a többieknek. Kebelbeli iskoláink közül a főgimnáziumokban' — Késmárk kivételével — teljes Óraszámban folyt a vallástanítás. Késmárkon a vallastanár az I. V. VI. és VIII. osztályban csak heti 1—1 órát tartott, hogy hadbavonult társalt annál inkább helyettesíthesse. Olyan tanulók most is voltak, akik hadbavonulásuk miatt nem részesülhettek vallásoktatásban. Az intézetek ev. jellegét azonban mindenütt kifejezésre juttatták. A gyülekezeti istentiszteletet tanáraival együtt látogatta az "ifjúság, ifjúsági istentiszteletet mindenütt tartottak, énektanításban az I — IV. osztály mindenütt részesült. Eperjesen liturgikus ifjúsági istentiszteletet honosítottak .meg, melyre az összes középfokú iskolai ev. ifjúságot összegyűjtötték. A reformátió emlékét minden intézetben ' megünnepelték, urvacsorához járultak, gyűjtéseket rendeztek. Különösen sokat gyűjtött ebben az iskolai évben is Eperjes, ígló, Késmárk. A tanulók előmenetele kielégítő, magaviseletük, közszellemök megnyugtató, az ifjúsági vallásos körök Eperjesen, Iglón és Késmárkon folytatták áldásos működésüket. Eperjesenmeg emlékeztek az eperjesi Collégium megalapításáról, — Thurzó Györgyről, halálának 300-ik, Arany Jánosról, Tompa Mihályról születésük lCO-ik évfordulója alkalmából, egy — a mult iskolai évben elhunyt tagtársukrói, bibi ía magva! ázatokat tartottak, vallásos költetné-