Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

- 160 — előadót, hogy a beérkezett vélemények alapján készítsen javaslatot a végrehajtás módozataira nézve s terjeszsze azt a jövő évi közgyűlés elé. 15. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek 155,956—1912. sz. alatt a középiskolai tanulóknak a felnőttek sportegyesületeibe tagul beléphetését tiltó s a középiskolákban testgyakorló-körök létesítését s ezek körében a czéllövészet meghonosítását elrendelő rendeletét tudomásul veszi s a czéllövészet meghono­sítását ajánlja; miután azonban ez anyagi áldozatokkal jár és annak vezetése is a megbízott tanárokra újabb rnegterheltetést hoz, felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez az iránt, hogy a felmerülő költségeket, ezek között főleg a vezető-tanárok díja­zását vállalja át a totalizatőrök megadóztatásából származó alap terhére s a vezető-tanárokat részesítse ugyanolyan tiszteletdíjban, mint a milyet a közvetlen rendelkezése és vezetése alatt álló intézetek tanárai részére megállapít; egyúttal felkéri a püspököt, hogy az intézetek kérvényeit — ideértve a tanítóképző­intézetet is — terjeszsze fel együttesen a minisz­terhez. 16. Tudomásul veszi a vallás- és közoktatásügyi miniszternek f. évi január 9-ikén 4/eln. szám alatt a József kir. herczeg Szanatórium-Egyesületnek a sze­• génysorsú tüdőbetegek javára iskolai gyűjtést enge­délyező leiratát, melylyel egyidejűleg a püspököt is kérte a gyűjtésnek saját hatáskörében támogatására. 17. A hosszúfalu - fűrészmezői egyházközség kérvényét, melyben az állami iskolába járó ismétlő­tankötelesek vallásoktatásáért a lelkész részére 120 kor. évi tiszteletdíjat kér — fedezet hiányában — nem teljesítheti. 18. Az elemi iskolai és ismétlő-iskolai vég­bizonyítványnak megküldéséről és 19. a tűzrendészed gyakorlatoknak a liptói egyház-

Next

/
Thumbnails
Contents