Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

- 144 — a másik, hogy közvetlenül nyerhessek bepillantást a kül­földi főiskolai oktatásba s személyes tapasztalat alapján ismerjem meg a lelkészképzést Volt e mellett egy harma­dik, az előbb említett kettőnek alárendelt czélom is s ez az volt, hogy lehetőség szerint megismerjem az egyes tudományos és népkönyvtárak szervezetét, kezelési módját stb., mely ismereteknek, mint a theol. és más könyvtárak kezelője, ugyancsak nagy hasznát vehetem. A mi az elsőt illeti, arra nézve itt csak annyit akarok megemlíteni, hogy a héber nyelv mellett a bibliai aram, szír és arab nyelveket tettem alaposabb tanulmányozás tárgyává. Szerzett ismereteim s elért eredményem fölött nem vagyok jogosult magam bírálatot mondani s azért legyen szabad itt csak arra hivatkoznom, hogy f. évi június 23-ikán a baseli egyetem philosophiai fakultásán „Die Gottesliebe in den alten semitischen Religionen" czímű dissertatióm alapján a keleti nyelvekből, mint főtárgycsoport­ból, a bölcsészetből és vallástörténetből, mint mellék­tárgyakból „magna cum laude" letettem a szóbeli doktori vizsgát, miről a másolatban idecsatolt dékáni tudósítás tesz bizonyságot. A főiskolai, közelebbről theol. oktatás szempontjából, általában a lelkészképzés, közelebbről főként a seminariumi kérdés volt az, a mely figyelmemet és érdeklődésemet maga felé irányította. Közvetlenül akarván látni az intéz­ményeket s beszélni óhajtván azok vezetőivel, személyesen látogattam meg az összes egyetemeket, az egy Freiburg kivételével; utóbbit nem kerestem föl, mert ennek az egye­temnek csak róm. kath. theol. fakultása van s így az ottani theol. oktatás, illetve lelkészképzés nem érdekelhetett engem közelebbről. Svájcznak ezidő szerint hat prot. theol. fakultása van, három az ú. n. Német-Svájczban, három az ú. n. Franczia­Svájczban; az előbbiek Basel, Bern, Zürich, az utóbbiak Genéve (Genf), Lausanne és Neuchátel. Ezt a számot azonban még meg kell toldanunk hárommal, illetve négy­gyei: a genévei, lausannei és neuchateli szabad theol. fakul-

Next

/
Thumbnails
Contents