Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1913. szeptember
- 112 — désnek a Szervezeti Szabályok megújítása folytán szükségessé vált módosítását. A Herfurth-féle éremgyűjtemény őrzésére és használatára az igazgató-választmány szabályzatot alkotott. A Kollégium épülete renováltatott. Kubányi Béla volt főgimn. tanárnak közadakozásból síremlék állíttatott. Az ifjúság erkölcsi élete a mult évben is kifogástalan volt. A valláserkölcsi nevelést szolgálták a vasárnapi templombajáráson kívül az őszi és tavaszi deprekácziók, a Thököly-kör, az Onképző-kör s a Belmissziói Egyesület. A Kollégium vagyoni viszonyait illetőleg megnyugvással jelenti az igazgató-választmány, hogy az 1912. év összes bevétele 317,690 kor. 57 fill.-t, összes kiadása pedig 308,610 kor. 92 fillért, a pénztári készlet tehát 9079 kor. 65 fillért tett ki. A Kollégium s a kezelésében álló alapítványok vagyona az 1912. év végén kitett 731,588 kor. 15 fill.-t. r A Kollégium vagyonát gyarapították: Eies Henrik, a ki közel félmillió korona értékű vagyonának általános örökösévé a Kollégiumot tette meg, valamint a zólyomi egyházmegye, mely a Theol. Otthonnál egy szorgalmas, hazafias érzelmű, zólyommegyei theologus részére ingyenhelyet biztosítandó, 4000 koronás alapítványt tett. A mult tanév 1912. okt. 4-ikén nyittatott meg. Beiratkozott 893 növendék, és pedig a theologiára 59, a jogakadémiára 301, a főgimnáziumba 376, a tanítóképzőbe 94 s a képző gyakorló-iskolájába 63. A Kollégium növendékei tandíjelengedés, tápdíjelengedés és ösztöndíjak czímén 36,030 korona 84 fillér jótéteményt élveztek. A közgyűlés a Kollégium igazgató-választmányának jelentése alapján jóleső megelégedéssel győződött meg arról, hogy Thököly, Kossuth Lajos és nemzetünk annyi más örökfényű csillagának főiskolája czéltudatos törekvéssel halad tovább azon az úton, mely főiskolánk dicső múltját a jelen által egy szép jövővel összeköti.