Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

Kerületi diakonusképzö-intézel létesítése. - 52 lati szükségeivel, gyakorlati jelenségeivel és feladataival és egy* úttal a gyakorlatias megoldás módozalaiba való beleneveléssel foglalkoztassa theológusainkat, tájékoztassa őket a beimissió egyre nagyobb jelentőségű munkaköréről, gyakorolja őket az istenitiszteleti nyelvekben, a társadalmi fellépés kellékeivel szemben is adjon nekik útmutatásokat és a sociális kérdés tekintetében is ismereteket: rövidre fogva gyakorlatias alapon neveljen a tudományosan már kellőleg képzett theológusokból az életbe való kibocsátás előtt lelkipásztorokat. Ilyen intézet létesítése és kimondása annak, hogy ennek látogatása nélkül hazánkban lelkészi állásra senki nem képesíthető, rendkívül fontos és nagyszabású cselekmény volna és én csak örvendenék, ha akár a reformátió 400 éves fordulóján, akár ennél hamarább ez alkotás alapköveit letennők. De nézetem szerint megfontolandó volna az a kérdés, hogy hol létesítsünk ilyen szemináriumot? Figyelembe jönnek a theológiai akadémiák székhelyei, nagyobb, több, — országos tekintéllyel biró lelkész működési helyét képező gyülekezetek — és maga a főváros. Nézetem szerint az egyes gyülekezetek által teendő ajánlatok mérlegelésével fogja e kérdést egyetemes egyházunk a legcélszerűbben megoldhatni. Ám ezzel összefüggésben legyen szabad felhívnom a mélt. ;és főtiszt, egyházkerületi közgyűlés nagybecsű figyelmét egy kiegészítő alkotás szükségére. Németországban, Angliában, Hollandiában, szóval ama protestáns államokban, a hol a belmissiói munkásság áldásosán ható evangéliumi szeretetintézményekben gazdag, régen létesültek már u. n. diakonusképző-intézetek, amelyeknek rendeltetése oly szerény igényű és mégis lelkes segédmunkásokat nevelnek a lelkészek mellé, a kik aztán a gyülekezetekben a hitoktatással, irodai és functiói teendőkkel megterhelt lelkész felügyelete és ellenőrzése mellett az ő megbizottaiként a gyülekezeti szegények, betegek, hitben ingadozók, alkoholismus, vagy más nagyobb bűnök rabjai, viszálykodó felek stb. — és az egyház belmissiói tevékenysége között mintegy eleven összekötő kapcsot képezzenek, állandó közvetítőkként, segédmunkásokként működjenek. Hogy e diakónusok munkája milyen áldásos, mi sem mutatja jobban, mint hogy a protestáns külföldön alig van nagyobb városi, sőt falusi egyház, a hol ilyen diakónusok nagyobb számmal ne volnának alkalmazva és ne bizonyúlnának a lelkészek kitűnő segédcsapatának főként az alkoholisták, sectárius hajlamúak és egyéb túlzások rabjaival szemben. Nézetem szerint a reformátió 400 éves évfordulójára egyházkerületünk ilyen alkotás létesítésével nagyobb anyagi megerőltetés