Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 24 — testvérek és világi hittestvérek figyelme, a világi hatóságok kép­viselőinek, főként a főispánnak, alispánnak és a 4 járási főszolga­bírónak pillanatnyi megszakítást sem szenvedett páratlanul figyel­mes szivélyessége tekintetében egyenesen eszményi magaslaton állott, Május hó 18-án keltem útra otthonomból és 20-án délután érkeztem az egyházi és politikai megye határállomására, Csorbára, hol a törvényhatóság képviseletében Kiszely Árpád főispán, az esperesség nevében pedig dr. Burján József esperességi felügyelő — az összes egyházközségek felügyelőinek és lelkészeinek jelen­létében — meleg üdvözlésben részesítettek. Ugyanaznap estefelé Liptószentmiklósra értem, hol a vármegye közönsége nevében Balló Rezső alispán, az egyház nevében pedig Mikó Péter fel­ügyelő üdvözölt. A több ezer főre íugó menet élén a város hatá­rában a városi elöljáróság, a parochia udvarán pedig Janoska György alesperes-lelkész üdvözölt. Ez üdvözlet után - s ezt a sorrendet mindenütt betartottam — a templomba vonultunk, hol ének s általam mondott fohász után áldásban részesítettem az egybegyűlteket. Másnap a reggeli órákban az egyházi épületek megszemlélése, a lelkészi irodai ügykezelés — és az iskolai taní­tás megvizsgálása után következett az ünnepélyes istentisztelet, a melyen a liturgiát a helyi lelkésszel együtt még két más szom­szédos lelkész végezte, a szószéki beszédet az ünnepélyes alka­lomhoz mérten a lelkész tartotta, majd a főesperessel és a helyi lelkésszel az oltár elé lépve, a gyülekezethez főpásztori intő, tanító, buzdító szózatot intéztem, kitérve a gyülekezet múltjának kima­gasló eseményeire, általános vallás-erkölcsi képére, a nép uralkodó bűneire, vagy kiváló erényeire, és az egyházközség előtt álló na­gyobb feladatokra. A beszéd végén liturgikus oltári áldást mon­dottam. Azután következett a vizitátiót berekesztő ünnepélyes köz­gyűlés, a melyen rövid visszapillantást vetve az egyházközségben szerzett tapasztalataimra, a hivatalos személyekhez intéztem egyes felhívásokat, kérelmeket, intelmeket, megnyugtatásokat vagy utasí­tásokat tartalmazó szavaimat és a kerületi, illetve esperességi jegyző által felolvastattam a canonica vísitátióról szóló jegyzőkönyv végén foglalt rendelkezéseimet. Az egyházközség hivatalos képvi­selői részéről történt, nagyobbára a megejtett főpásztori látogatás­ért kifejezett hálanyilatkozatot tartalmazó felszólalások után, a mennyiben esetleg szüksége merült fel, külön válaszolva, és fel­híva az egyház elnökségét, tisztviselőit, presbitereit a reájuk bízot­tak lelkiismeretes teljesítésére, ismételt áldáskivánataimmal bere­kesztettem a visitationalis eljárást, — hogy aztán rövid ebéd és társas együttlét után, a hol szüksége merült fel, magánlátogatá-

Next

/
Thumbnails
Contents