Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1913. szeptember
— 15 — kellett volna tennie — ismételten foglalkozik a 23. politkai községben lakó ev. hivek Kassától való elcsatolása ügyével. Nincsen azonban felelet a körlevél azon kérdéseire, hogy van-e külön belbelmissiói egyleti élet, vannak-e külön belmissiói szervei az egyháznak, külön e célokat szolgáló intézmények, vagy legalább történt-e ez irányban kezdeményezés ? Ujcsanáloson a lelkész 1908-ban alakított azóta igen áldásosán működő gyülekezeti nőegyletet, mely a templom szépítésére és egyéb a hitbuzgóságot szolgáló célokra négy év alatt 1200 koronát fordított, behozta adventtől húsvétig a reggeli irásmagyarázatokat, adventben hetenként egyszer esti istenitiszteletet, létesített egyie izmosodó fogyasztási szövetkezetet, s ez évtől kezdve mélyíteni kívánja a belmissiói munkát vallásos estélyek meghonosításával. Kishontban Karaszkón a mult adventi időszak kezdetétől május hó végéig megszakítatlanul minden hét csötörtöki napján vallásos estélyeket tartott a lelkész, megismertette a gazdasági munkások országos nyugdíjintézetét, létesíteni kívánja az ifjúsági népkönyvtárat, hajlandónak nyilatkozott az analfabéták oktatására. Liptóból egyetlen jelentést se kaptam. Az itt folyó belmissiói munkásságról néhány vonásban az ottani canonica vizitartóiról szóló jelentésemben fogok megemlékezni. Ezzel ellentétben, kivéve 2 egyházat, Sárosból az összes egyházak lelkészei küldtek jelentést. így Aboson a lelkész meghonosította a hetenként kétszer irásmagyarázattal tartott istentiszteletet, ugyanily Írásmagyarázatot tart vasárnap d. u. is, a böjtben pedig minden reggel tart irásmagyarázattal összekötött s a hivek által igen látogatott istenitiszteletet. Ezenkívül a tanító a böjti időben passióénekeket gyakoroltat be a fiatalsággal, amikor is az egyházi iskola zsúfolva volt az érdeklődő hívekkel. A legközelebbi adventi idő beköszöntével téli felolvasó estéket kivan tartani. Bártfa /. egyházban a lelkész az egyház 12 szegénysorsu tagjáról való gondoskodásban, két gyülekezeti árvának elhelyezésében, a betegek látogatásában, az elárvult családok vigasztalásában, támogatásában, az ifjúság előtt a belmissiói munka áldásos voltának megismertetésében igyekezett a cura pastorális feladatainak érvényt szerezni. Bártfa II: lelkésze felsorolja azon akadályokat, amelyek miatt az odamenetelekor meghonosított pastorális látogatásai, az általa alapított egyh. dalárda és ifjúsági egylet stb. nem fejlődhettek. Jelenti, hogy vasárnap d. u. 1—2 óra közt a serdültebb ifjúságnak a vallástanból előadást tart, csütörtökön pedig böjti istenitiszteleteket. A kitartó munka a hivek részéről felpanaszolt közönyt és áldozathiányt — mint máshol — remélhetőleg itt is megtörné. Budaméren a lelkész ez év adventi időszakától kezdve kiván rendszeres belmissziói tevékenységet kifejteni.