Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 11 — hogy míg e napon eddig 10—20 hívő járt, most zsúfolásig telt meg a templom, — s magok a hívek örömmel kiáltottak fel az istentisztelet után: „a jég (a közöny jege,) meg van törve." Bővebben is foglalkoztam e jelentéssel, mint más jelentések­kel, de tettem azért, mert a viszonyok ismeretében, ha valahonnan úgy épen e jelentésből láttam és látható minden olvasóra nézve, hogy a lelkész buzgósága s a viszonyokhoz inért lelkes tevékeny­sége mily óriási eredményekre képes rövid idő alatt is, — s hogy mennyire fontos az, hogy az ifjúság vallási oktatása a lelkész ke­zében legyen. Fűrészmezőn a néhány éve alakult ev. nőegylet tag­jai a paplakon imaórákra, elmélkedésekre, vallásos énekek gyakor­lására gyűlnek össze, adventben vallásos estélyt rendeznek, — a vasárnapi iskolában főként tavasszal és ősszel a lelkész a még meg nem confirmált ifjakkal bibliaórát tartott, a lelkész a megcon­firmáltakat egy-egy böjti istenitisztelet után az urvacsorára való előkészület komoly és szent kötelességeire oktatgatta, a betegeket és szerencsétlenül jártakat rendszeresen felkereste, meglátogatta a confirmandusok családjait, figyelmeztetve őket a házi istenitiszte­letre, sőt, a mennyiben a család együtt volt, maga kezdeményezte annak megtartását, — a gyülekezet tagjai között a bibliát, vallá­sos iratokat és lapokat (Harangszó, Luther-naptárt) énekes könyvet következetesen terjesztette. Tatrangon a lelkész az általam az 1912. év elején pásztorlevélben, majd a canonica visitatio jegyzőkönyvé­ben is ajánlott egyházfejlesztési tartalékalapot létesítette, gyermek­istenitiszteletet tart a reí. emléknapján, egyébként a hitoktatást maga végzi, — a tél folyamán létesíteni szándékozik az ev. nő­egyesületet, a lelkész vezetése alatt az ifjúsági egyesület már 12 év óta mindig egyházias, vallásos szellemben, a lelkész buzgó közre­működésével, áldásosán működik, ujabban adventben (s ezt ki kell emelnem) hetenként négyszer esti, böjtben hetenként négyszer kora reggeli ístenitiszteletet tart, főként az előbbieket a hívek rendkívüli érdeklődése mellett (közének, írásmagyarázat, ima, közének) mert mint irja, a gyengébb ruházatu szegény emberek, kik a nyilvános istenitiszteletek tartásakor távol maradnak a templomtól, az esti templomozásra tömegesen eljönnek. Van áldásosán működő .Gazda­körük", továbbá „Fogyasztási és értékesítő szövetkezetük" — a télen át nov. 1-től márc. l-ig az iskolában minden vasárnap d. u. felolvasás van a felnőttek részére, vallásos és ismeretterjesztő cél­lal. A lelkész híveinek vallásos olvasmányokkal való ellátásáról gondoskodik, úgy, hogy pl. a „Téli Újság" a „Harangszó" összesen mintegy 50 példányban jár oda, — terjeszti a Luther­társaság népies kiadványait, legutóbb 200 drb imakönyvet helye­zett el híveinél.

Next

/
Thumbnails
Contents