Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

utaimon tavaly is, az idén is a legbehatóbb megfigyelés tárgyává tettem az egyes gyülekezetek belmissiói munkáját. Ezen utaimat megelőzőleg hivataloa lépésemet követő első újév alkalmából, 135/1912. sz. a. a kerületben működő lelkésztársaimhoz pásztorlevelet intéztem, kérve, buzdítva, lelkesítve, sőt komoly lelkipásztori kötelességükké téve az intensiv belmissiói munkásság felkarolását, ott, a hoi még nem volt, az alkalmasság szem előtt tartásával vallásos jellegű női és ifjúsági egyesületek, fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, gyülekezeti dal és zeneegyletek, népkönytárak, gyermekistentiszteletek, vallásos estélyek, felolvasó esték szervezését, illetőleg rendezését, — nemkülönben különös gondosságot arra nézve, hogy az istenitisztelet áhítatos, megható, vonzó legyen, -— és hogy főként az ifjúság vallásos oktatása, egyházhűségének, evang. öntudatának megszi árditása tekintetében hiány semmi irányban se legyen. Figyelmébe ajánlottam lelkésztársaimnak, hogy a belmissiói munka terén a kezdeményező lépések sikerét biztosítja, ha híveiket otthonukban keresik fel, kioktatják e munka szépségére, evang. lelket öntenek a fiatalságba, érdeklődést az öregebbek szívébe és figyelmeztetik e téren is fennforgó keresztyén kötelességeikre. Azzal végeztem ezen első pásztorlevelemet, hogy az Úr Jézus Krisztus szent nevében felhívtam lelkésztársaimat, adjanak nekem számot e téren megindított kezdeményezésükről, vagy folytatólagosan vitt ténykedésük eredményéről. Szomorú csalódás jutott osztályrészemül az első határidőre. Az egész egyházkerületben két, mondd két lelkész találta kötelességében állónak, hogy püspöke intő, kérő, buzdító, felhívó testvéri szózatát teljesítve, munkája eredményéről beszámoljon. E csalódás dacára nein csüggedtem el. Nem annál kevésbé, mert az időközileg megejtett brassói és árvái canonica visitatio alkalmából láttam, mily véghetetlenül szegényes a legtöbb helyen evang. egyházunk társadalmi élettevékenysége, mennyire nincsen gond forditva arra, hogy a szétszórt csontok egybegyűjtessenek és igy az egész mező megelevenedjék, mennyire hiányzik a hivek közt az egyházi, testvéri összetartozás érzete, az erősebb evang. öntudat, a gyülekezeti intézmények, az egyesületi élet, — kiaknázatlanul hever sok drága kincs, — mert senki nem indúl megkeresésére, hasznosítására, pedig a hívek várnák, sőt lelkesen fogadnák a keresőt! Láttam, hogy egy-egy helyen teljesen háttérbe szorült még az istenitiszteleteink ünnepélyes menetét és egyik vonzó erejét képező liturgikus elem is! Ekkor fogant meg bennem az elhatározás, a melynek azóta Istennek legyen hála, már az ő országa dicsőségére szaporodó gyümölcsei is mutatkoznak, hogy a kérlelés, felhívás teréről Isten