Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

88 intézet"-nek nevezte az Otthont. Egy külön orvosi állásnak, a főorvos óriási elfoglaltatására való tekintettel, a jövőben való rendszeresítésére elodázhatlan szükség van az Otthonban. Az Otthon kérő-szózatára három egyházkerületi közgyűlésünk egyhangú határozatából a lefolyt tanév alatt is, úgy az egyházkerületi főpénztárnál, mint az eperjesi házi-pénztárnál eléggé szépen folytak be az adományok, úgy, hogy a lakók lakbérei, az alapítványi kamatok s a befolyt adományok elégségeseknek bizonyultak az Otthon folyó költségeire s az egyházkerületi pénztárnak igénybevételére ez évben sem volt szükség. Sajnos azonban, három egyházkerületi közgyűlési határozat s a legújabb püspöki körlevelek intelme daczára, még mindig vannak tiszai egyházkerületünkben oly egyházközségek, sőt egyházmegyék, a melyek mai napig sem vettek tudomást az Otthonról. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentéssel kapcsolatban örömmel fogadja a püspök úrnak személyes tapasztalatból eredő azon bizonyságtételét, hogy a Theologiai Otthon a felügyelő-tanár lelkiismeretes vezetése mellett mindenkor megfelelt hivatásának, úgy, hogy a kerület bizodalommal nézhet ezen intézmény jövendője elé; megnyugvással veszi a tót nyelv használatának állítólagos megszorítása miatt a segítséget megtagadó és a Theologiai Otthon felügyelő-tanárát megtámadó liptói egyházmegye esperesének, Simkovics Jánosnak azon elégtételt adó beismerését, hogy a vádak inkább a múltra vonatkoztak, s az eperjesi Theologiai Otthonnak a jelentéssel és a püspök nyilatkozatával igazolt komoly és szeretetteljes vezetése, kapcsolatban a tót nyelv intenzivebb tanítására vonatkozó törekvéssel közelebb hozza egyházmegyéje és a Theologiai Otthon között a jó viszonyt; a félreértést eloszlatónak tartja a felügyelő-tanárnak azon kijelentését, hogy a Theologiai Otthon fennállása óta egyetlen egy ízben sem nyilatkozott a gondjaira bízott theologiai hallgatók előtt valamely nyelv használata ellen; s mindezek alapján a liptói egyházmegye és a Theologiai Otthon között félreértésből felmerült ellentét eloszlatását a püspökre bízza. A jövendőre nézve azt a reményét fejezi ki a köz-