Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

84 kiadásával. Ez a munkálat azonban nem a helyszínén] hanem csak beküldött adatok alapján készült, nem kutatja, hogy az alapok miként vannak kamatoztatva, főleg pedig azt a fontos kérdést nem fejti meg, miként veszett el a számunkra az alapok egy része s miként lehetne azok fennmaradását és magyar protestáns jellegét megóvni? Ezekre a kérdésekre csak az illető egyetemek irattárainak pontos átkutatásai alapján lehet felelni. Ilyen módon sikerülni fog az egyes alapítványokról részletes kimutatást összeállítanom s azok helyesebb kezelésének és gyümölcsöztetésének módját megjelölnöm. Az egyik bajt abban látom, hogy a ius praesentationis vagyis az ösztöndíj adományozásának joga, melyet még a 18-ik században püspökeink és egyházi hatóságaink a legtöbb alapítványnál gyakoroltak, lassan­ként kisiklott a kezeink közül s ma csak egyes családoknak áll fenn még ez a joga, pl. a Torkos- és Szirmay-családnak, de már ez utóbbinak sem teljes sértetlenségében. Egy másik baj továbbá, hogy a kamatok sok kis ösztöndíjra vannak felaprózva. így aztán sokan kapnak ugyan ösztöndíjat, de olyanok is, a kik arra semmi­féle jogigénynyel nem bírnak. Ha egyházi főhatóságaink külföldre menő theologusainkat, mert a legtöbb alapítvány csak ezeknek szól, újra ellátnák ajánlólevelekkel s az illető egyetemi, illetve alapít­ványi hatóságokat átiratban felkérnék, hogy csak ezeket részesítsék ösztöndíjban, úgy ezekre nagyobb összegek jutnának s a két fő­bajon segítve volna. Igen fontos dolog továbbá megállapítani, hogy az alapítványok kezelése egyébként is megfelel-e az alapítók intentióinak? Kassai Mihály György, eperjesi Kollégiumunk növendéke, későbbi witten­bergi tanár pl. 1724-ben kelt végrendeletében úgy intézkedett, hogy ha az általa tett alapítvány eléri a 25,000 tallért, vagyis 75,000 márkát, úgy abból egy magyar otthon létesítendő, melyben magyar tanárok és hallgatók külföldi tanulmányaik idejére lakásban és olcsóbb ellátásban részesülhetnének. A Kassai-féle alapítvány a Kubinyi Kristófné és mások alapítványával együtt ma már meghaladja a 75,000 márkát s a végrendelkező fenti akarata még nincs végrehajtva. Ugyancsak ez a Kassai egy gazdag magyar könyvtárat is alapított, mely számos unikumot vagyis oly művet tartalmaz, mely­ből éppen csak az az egy példány ismeretes. Ott vannak továbbá felhalmozva a gömöri származású Rotarides (Kerekes) Mihálynak, az

Next

/
Thumbnails
Contents