Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1912. július
— 39 — Merészpatak. Felsőmihályi leányegyház elhatározta, hogy — ha a tanitó fizetéséhez szükséges államsegélyt megkapja — a törvény követelményeinek megfelelő új iskolát épít. Nagybánya. Ez évben új adózási rendszer lépett életbe, mely szerint minden egyháztag fizet 2 korona személyi adót s az állami egyenes adó után lCTA-ot. Vegyes házasságban lakó nők s azon egyháztagok, kik az anyaegyháztól 20 kilométeren túl laknak, az állami adó után 57o-ot fizetnek. Nagykároly. A város ifjúsága a Városi Színházban műkedvelői előadást tartott, melynek tiszta jövedelmét 412 kor. 61 fillért az egyháznak átadta az ev. templom berendezési céljára. Nagyvárad. Az egyház női gyámintéze dalestélyt rendezett, mely egyleti céljaira 1200 korona tiszta hcsznot hozott. A nőegylet a szegény iskolások s az egyház szegényei istápolására karácsonyfa ünnepélyt rendezett. Ugyancsak a nőegylet fizette az iskolás leánykák munka-tanitónőjének tiszteletdíját. Intézkedés történt, hogy az elemi iskola növendékei hetenként háromszor a reggeli istentiszteleten vegyenek részt. Nyárasdomb. Adósságainak törlesztésére az egyház 400 koronát, kamatra pédig 90 korona 46 fillért fordított. Nyíregyháza. A rendes lelkészek 1911. évi január hó 1-től kezdődőleg évi 400-400 korona korpótlékban részesülnek. A tanitók és kántorok lakáspénze 400 koronáról 560 koronára emeltetett. Az egyházi képviselő testület elhatározta, hogy addig is, mig a tanitók anyagi helyzetének javítása érdekében a kormány törvényes intézkedéseket tesz, 15 városi s 1 tanyai tanítónak a III. korpótlékot 100-100 koronával az egyház pénztárából kiegészíti. Két tanyai iskolában a téli hónapok alatt 12 vallásos és ismeretterjesztő estély tartatott. Pazdics. özv. Nauendorf Henrikné karácsonyfa ünnepélyt tartott kastélyában. Szatmárnémeti. A minisztérium jóváhagyta a törvényhatósági javaslalatot, melynek értelmében az egyház évi 1200 korona segélyben részesül a város részéről. Az egyház miniszteri engedéllyel könyöradományokat gyűjt a reformáció négyszázados jubileumán felavatandó Luther-templomának építésére.. Hogy a helyi gyűjtés rendszeres legyen, megalakult a Templomegyesület, melynek alakuló közgyűlésén 3 - 200 koronás ajánlatok tétettek. Az egyház templomalapja közeljár a 15000 koronához. A februári közgyűlésen az egyház tisztviselői kara ujjászerveztetett. A Kálvineumünnepen küldöttségileg tisztelgett az egyház Balthazár Dezső ref. püspök előtt. Tokaj. Az egyház adósságából törlesztett 200 koronát. December 25 -én karácsonyfa ünnepély tartatott. Ungvár. A téli hónapokban vallásos esték tartattak; három estélyen a helyi lelkészek tartottak felolvasást és szabadelőadást. Február havában