Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1911. május
32 Nem akarok, k. T., türelmeddel visszaélni s részleteiben is tárgyalni azon számos feladatot, mely az egyház kormányzata és közigazgatása terén megoldásra s közreműködésedre vár (mint volt főjegyző, ismered azokat). Csak arra szorítkozom, a mit egykor Istenben immár boldogult nagy elődöd, felejthetetlen barátunk, Zelenka Pál mondott: Ne tégy az egyházban az egyház ellen semmit Tégy az egyházban az egyházért mindent. Erős a hitünk, Te benned vetett bizodalmunk, azért egy szívvel, egy szájjal hangzik Feléd mindnyájunk üdvözlete és áldása: „Áldott légy, ki jöttél az Úrnak nevében 1 1. Amen. Ezekután kérlek, k. T., hogy, miután híveid fényes gyülekezete előtt imént kinyilatkoztattad, miszerint a Tégedet megválasztott tiszai ág. h. ev. ker. egyházkerület püspöki hivatalát elfogadod, erősítsd és pecsételd meg e nyilatkozatodat az alkotmányos eskünek letételével." Erre beiktató püspök vette Geduly Henrik újonnan választott tiszakerületi püspöknek, Korbély Géza egyházkerületi jegyző előmondása után, következő hivatali esküjét: ŕ „En Geduly Henrik, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek egy igaz Isten, hogy püspöki hivatalomban, melyre az ev. ág. hitvallást követők tiszai egyházkerületében törvényesen megválasztattam, magyar hazám és felséges királyom iránt tántoríthatlan hűséggel leszek, egyházam javát tőlem telhetőleg elősegítem, az ev. szent tudomány tisztaságára úgy, mint azt a szentírás után a meg nem másított ágostai vallástétel előadja, vigyázok, — egyházunks vallásunknak a hazai törvényekben gyökeredző jogai és szabadságai felett híven őrködöm, — az egyházi peres ügyekben, félretévén minden gyűlölséget, kedvezést, félelmet és mindennemű emberi tekintetet, nem tekintvén rokonságra, ajándékra, igaz meggyőződésem szerint s az egyházi törvényekkel megegyező ítéletet teszek, a gyülekezetek békességét, épülését, hasznát teljes tehetségem szerint munkálom, kánonainkat s általában egyházi törvényeinket, valamint ezen tiszai egyházkerület által előmbe szabott vagy szabandó utasításokat és az egyetemes gyűlés határozatait megtartom s azoknak az illetők által való megtartását is tehetségem szerint eszközölni fogom. A mint mindezeket teljesíteni igyekezem, Isten engem úgy segéljen!"