Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

— 7 — ügye ez kerületünknek, amelynek megoldása meggyőződésem szerint más hiányon is könnyű szerrel segítene. És ez a theologiai akadémián a tót nyelv tanítása. Egyenesen megdöbbentő — úgy szorosan vett egyházi, mint más közérdek szempontjából is — hogy a tót nyelvet beszélő theologusaink arányszáma évről-évre kevesbedik s ma már ott tartunk, hogy a gyülekezeteket képtelenek vagyunk ellátni az istentiszteleti nyelvet értő szellemi munkásokkal. Hogy mire vezet ez? . . . Mily züllésére a valláserkölcsi életnek, az egyháziasságnak, a közrendnek és nyugalomnak — arról épen talán csak az ügyek élén állóknak vannak szomorú tapasztalataik, de következtetni bárki is könnyen következtethet reájuk. Ezek a mi egyházunk tulajdonképeni betegségei —: a belső bajok, az intensiv egyházi vallás-erkölcsi életet gátló bajok! Legfőbb ideje, hogy ezeken változtassunk. Az út nézetem szerint kettős. Egyfelől a kerületnek, de másfelől az egyetemes egyháznak is fel kell ismernie a közös nagy érdeket. Első sorban is ki kellene mondania az egyetemes közgyűlésnek az eperjesi theol. akadémián a tót, a soproni theol". akadémián a német nyelvnek heti két órában kötelező tanítását minden hallgatóra nézve. Másodsorban meg kellene engednie, hogy a kerület által ajánlott, az egyetem által véglegesen megválasztott tanár tót nyelvi óráit látogathassák a tanítóképezde növendékei is. Végül bele kellene egyeznie az egyetemnek abba, hogy ez az állás akként legyen szervezve, hogy teendőinek egyik körét az eperjesi tanítóképző vallástanári teendőinek ellátása képezze. Ekként egyesült erővel, egyenlő teherviselési kötelezettséggel és így mindkét fenntartó testületre aránylag kisebb teherrel — szervezni lehetne, de szervezni kellene mennél hamarább ezt az állást. Természetes, hogy a szervezéssel, illetőleg az új tanszék beállításával járó költségek (mondjuk 4800 K fizetés, 1200 K lakbér) fedezéséről csak a remélhetőleg újabban felemelendő államsegély terhére tudnánk gondoskodni. r Egyházunk belső megerősítéséről szólottam előbb. Es valóban ennek a nagy célnak kell szemünk előtt lebegnie mindig. Ez vezetett engem is arra, hogy a múlt közigazgatási év legfontosabb teendőinek elvégzése után pásztorlevéllel fordúljak lelkésztársaimhoz, Isten nevében szívökre kötve a lelkészi állás gazdag szellemi programmja legkimagaslóbb tennivalóinak pontos teljesítését, — irodá-