Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1911. május

30 a reánk bízott szent hivatalt méltóan betöltenünk nem lehet. Lehetetlen azért elhagynunk annak az Egynek, annak a Szentnek tanítását, „a kin kívül nem adatott más üdvösség és más név, melyben megtartatunk, mint a Jézus Krisztus neve egyedül«. Ebben állj, ebben élj, k. T., Krisztusért harczra is kész tisztelendő hadseregeddel, a lelkésztestvérekkel, megértve azt, hogy „az Úr beszéde életnek beszéde, mely, ha menny és föld elmúlnak is, megmarad örökké". A meg nem hamisított, tiszta evangelium ápolása, hirdetése termi meg a híveknek apáik hitéhez való rendületlen ragaszkodását s építi már a földön az Istennek országát, mely „igazság, békesség és öröm", Az igehirdetés tisztasága feletti éber őrködésre kérlek k. T.

f mert csak így lesz még a legkisebb egyházközséged is egy-egy Sión, melynek sziklafalán megtörik a vész ádáz hatalma s népe, legyen bár kicsiny, „lelki házzá alakul" — mint Péter apostol mondja —, a hívek pedig ennek „élő kövei, választott nemzetség, királyi papság, szent nép, oly nép, melyet Isten sajátjának tart• hogy annak csodadolgait hirdessék, ki minket a sötétségből az ó csodálatos világosságára elhívott" (I. Pét. 2., 5—9.). Az eddiginél szélesebb, nagyobb mezőn lettél magvető, k. T., a jövendő aratás reményében fáradozni készülő: Tudod, hogy „azé a jövendő, a kié az ifjúság, a jövendő nemzedék". A nemes, igaz tudomány ápolása mellett a mi szent vallásunk legintenzívebb oktatásának — a nevelésügy egész vonalára való tekintettel — lelkes biztosítására hívom fel figyelmedet. A mi itt az elemi, közép- és főtanodákban, a munkás-, az iparos-, a földmívelő-pályára készülő ifjúság művelődése és vallásos összetartozandóságáért elődeid és neveléssel foglalkozó tudós kortársaid részéről történt és történni fog, azt szeresd, segítsd, támogasd, oltalmazd, az áldás ki nem maradhat, halóporodban is áldani fogja nevedet és emlékedet az az új nemzedék, mely „nem szégyenli a Krisztus evangéliumát, tudván, Isteni erő az, a benne hívők üdvösségére". S ezen isteni „erőre" mily szükségünk van, soha jobban nem érezzük, mint éppen napjainkban, midőn vészedzett vezérférfiaink legedzettebbjeinek egyike nem is oly régen bánatosan volt kénytelen idézni a költő szavait: „megnehezült az idők járása felettünk". Sem e szent hely, sem ezen óra ünnepélyes volta nem alkalmas arra, hogy kifejtsem, mi indította a ref. konvent elnökét ezen panaszra.