Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1911. szeptember
166 tette, az egyetemes gyűlés pedig 166. sz. határozatával az egyházunkat és a református egyházat közösen érdeklő ügyekre kiküldött bizottsághoz tette át. Tudomásul szolgál. 92. (M. K) A sárosi egyházmegye az új egyetemek felállítása tárgyában mult évben tett, az egyházkerületi és az egyetemes közgyűlés által elfogadott és a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz felterjesztett indítványát f. évi közgyűlésében 29. jkvi pont alatt hozott határozatával megújítja. Az egyházkerületi közgyűlés az ügy nyilvántartását a maga részéről is indokoltnak tartván, az egyetemes közgyűlést megkeresni határozza az iránt, hogy ebben az ügyben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz újabb felterjesztést intézzen, hangsúlyozván azt, hogy az alapfelterjesztésben foglalt érvelésünk és jogos óhajunk méltánylása — az új egyetemek felállítása tárgyában a kormány részéről időközben megkezdett tárgyalások és előmunkálatok következtében — ma fokozottabb mértékben indokolt, mert egyfelől az új egyetemek felállítása országos egyházunk alaptörvényben biztosított főiskola-fenntartási jogának érvényesülhetését érinti, másfelől egyházunk a többi bevett egyházakkal együtt egy és ugyanazon jogalapon szintén követelheti az evang. lelkészképzés czéljait megfelelően szolgálni hivatott egyetemi theol. fakultás felállítását. 93. (Z. L.) Az egyházkerületi elnökség jelenti, hogy a vallásoktatásra vonatkozó közoktatásügyi miniszteri intézkedések ügyében az 1910. évi ker. közgyűlés 108. sz. a. kelt határozatát az egyetemes gyűlés elé terjesztette, mely 33. sz. határozatával az egyházi hatóságok megkerülésével leküldött rendeletek panaszolt közlési módját sérelmesnek találta, és az eljárás orvoslása iránt a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez felterjesztést intézett. Tudomásul szolgál. 94. (Sz. J.) A portómentességnek az egyházkerület és egyházmegyék tanügyi bizottságaira, továbbá számvevőszékeire való ki-