Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1911. szeptember
121 6. kimondja, hogy a mely idegen iskolában az ev. tanulók száma legalább is 10, az egyházkerületi árvaházra és gyámintézetre gyűjtés tartandó s ennek eszközlésére az illetékes tényezőket felkéri; 7. a m. é. kerületi gyűlés jkve 60. pontjánál a kassahámori és prakfalvi ev. tanulók vallási nevelésére vonatkozó felhívásra hozott szepesi városi egyházmegye határozatára — mivel ez ügyben az illetékes lelkész is beadványt terjesztett az egyházker. elnökséghez — felhívja az egyházkerületi elnökség szives figyelmét oly kérelemmel, hogy ez ügyet a körülményekhez képest, lehető legkedvezőbben elintézni szíveskedjék. Ezen jelentéssel kapcsolatosan indítvány tétetett aziránt: intézzen felterjesztést az egyházkerület az egyetemes közgyűléshez, hogy a hitoktatás intenzivebb ellátására mindazon városi gyülekezetekben, a hol a hitoktatásra szánt órák száma 16 —20-ra emelkedik, az egyházegyetem által javadalmazott rendszeres vallástanári állások szerveztessenek; továbbá azon helyeken, hol osztályösszevonással látják el a vallástanítást, külön tanterv- s ennek megfelelő tankönyvekről történjék gondoskodás. A közgyűlés ez indítványt elfogadva, határozati erőre emeli s az egyetemes gyűléshez ennek értelmében felterjesztést intéz. 52. (K G.) Előadó jelenti, hogy az egyházkerület már két évvel ezelőtt felhívta a tanügyi bizottságot a vallástanítás ellenőrzéséről szóló szabályzat átdolgozására, s hogy boldogemlékezetű Zelenka Pál püspök a szabályzat tervezetének elkészítésével Kármán István tanügyi bizottsági tagot bízta meg. A munkálat azóta serényen haladt előre. Kármán István elkészítette a javaslatot, mely azután vallástanítással foglalkozó számos bírálónak adatott ki bírálat végett. A beérkezett gazdag anyag felhasználásával készítette Kármán István a második javaslatot, a melyet azután az iskolai bizottságokról szóló egyetemes szabályzattal való összhangzásba hozás czéljából Harsányi István missziói lelkész, majd Adorján