Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1911. szeptember
115 iskolák számára szükséges rövidebb tankönyveink, a melyek az osztályok összevonására és a kisebb óraszámra való tekintettel készültek volna. Nyelvi nehézségek most is mutatkoztak néhány iskolában. A helyzet azonban javul. Évről-évre kevesebb kifogás merülhet fel a tanterv mellőzése ellen, az egyházi éneket mindig több és több helyen tanítják, vagy a vallásórákon gyakorolják, ifjúsági istentiszteletet is kezdenek tartani több helyen. A valláserkölcsi nevelés általában megnyugtató. A templombajárásra, úrvacsora kiszolgáltatására mindenütt gondot fordítanak, a reformáczió emlékét mindenütt megülik, több helyen gyűjtést is rendeznek a kerületi árvaházra és gyám intézetre. A tanulók haladása, magaviselete általában magnyugtató, sőt vannak intézetek, a melyekben az ev. tanulók a legjobb előmenetelű és magaviseletű növendékek. A vallástanár munkájának kevés eredménye miatt alig egy-két intézettől érkezett panasz magától a vallástanártól, a minek oka a vallásórák elégtelensége lehet. Sajnálni lehet, hogy a vallástani órák száma egyes iskolákban kevés. A vallástanárok nagy nehézségekkel küzdve, de hivatottsággal teljesítik kiválóan fontos, felelősséggel járó munkájukat. I. Középiskolák. Az ág. hitv. ev. tanulók száma volt: Bártfán 18, Beregszászban 6, Brassóban 61, Debreczenben 43, Egerben 12, Eperjesen 2, Kassán 66, Kisszeb etiben 7, Lőcsén 58, Máramarosszigeten 26, Miskolczon 56, Munkácson 10, Nagybányán 13, Nagykárolyban 5, Nagyváraáon 34, Poáolinban 3, Rózsahegyen 24, Sátoraljaújhelyen 6, Szatmáron 8, Ungváron 9 = 467 (+ 43). Ezenkívül 9 ref. növendéket tanítottak vallástanáraink. A tananyag több helyen nem felelt f meg a követelményeknek. Általában meg - lehet jegyezni, hogy a Szentírás előírt szakaszainak olvastatásáról és a káté megszabott részeinek tanításáról kevés jelentés tesz említést. Nem feleltek meg a tantervnek Brassóban és Kassán, a hol nem volt egyházi énektanítás; Debreczenben, Eperjesen, a hol nem tanítottak kátét; Lőcsén, a hol az előírt szentírási szakaszokat nem olvasták; Máramarosszigeten, a hol csak a VIII. o. tanulói nyertek a tananyagból kerekded egészet; Miskolczon, a hol az egyházi énekek és imák tanultatását az átveendő anyaggal kapcsolatban kellett volna végezni; Nagy-