Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1910. augusztus

154 Közgyűlés az előadottak alapján ezen ügyet a tiszáninneni ref. egyh.-ker. kilátásba helyezett hatá­rozatáig függőben hagyja 92. (Sz. Gy.) Felvétetett a pürkereczi egyházközségnek a kiszajzoni hívekkel szemben támasztott jogigénye, a kiszajzoni hivek egyházi adózása tárgyában. Miután az érdekeltek sem a mult évi egyház­megyei, sem pedig az egyházkeiület által 109. jkvi szám alatt hozott határozatok ellen jogorvoslattal nem éltek, ennek következtében az ügy jelzett egyházkerületi határozat által végérvényesen befejeztetett. 93. (Sz. Gy.) A mult évi egyházkerületi közgyűlés 113. jkvi pontjával kapcsolatosan elnökség jelenti, hogy a sárosi egyház­megye az egyházkerületi közgyűlés által részére megadott azon jogot, hogy az egyházkerületi közgyűlésekre hat szavazati joggal felruházott képviselőt küldhessen, már tényleg gyakorlatba vette. Tudomásul szolgál. 94. (G. H.) Mult évi jegyzőkönyv 87-ik pontjánál jelenti az elnökség, hogy ifj. Lukáts Gyula fővárosi hírlapíró, kit az ösz­szes ág. hitv. ev. egyházkerületek, a testvér ref. kerületek és egyetemes egyházi testületek a prot. egyházi hirszolgálatnak sajtóirodai uton való ellátására a mult év folyamán egyelőre egy évre biztak meg, a megbízó egyházi testületekhez 5 évre szóló állandóbb jellegű szerződés-tervezetet nyújtott be, melynek a hírszolgálat teljesítését tartalmazó rendelkezései az ideiglenes megbízásban foglalt rendelkezésekkel azonosak, a tiszteletdíjra vonatkozó rész pedig oly rendelkezéseket tartalmaz, mely szerint minden megbízó testület s igy egyházkerületünk is, az egy évre megszavazott 323 korona hozzájárulás helyett most már éven­ként 500 koronával tartozik segélyezni a sajtóirodát. Az egyházkerületi közgyűlés a protestáns egyházi életre vonatkozó hírszolgálat megbízhatóságának, ele­venségének és czéltudatosságának nagy horderejére való

Next

/
Thumbnails
Contents