Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1910. augusztus

96 Kivárratos volna, hogy az egyházmegyei elnök­ségek legalább minden második esztendőben meg­látogassák az egyes egyházközségeket. Ez azonban az esperesekre váró tennivalók sokasága mellett, amik­hez a saját egyházközségük lelkészi tennivalóinak ellátása is járul, csak ugy vihető keresztül, ha az esperesek mellé őket a lelkészi tennivalókban helyettesí­teni képes segédmunkaerő adatik. Oda kell tehát törekednünk, hogy az esperesek mellé segédmunkaerők alkalmaztassanak s kötelezővé kell tennünk, hogy az egyházmegyei elnökségek az egyházközségeket legalább minden második évben meglátogassák. 5. Az iskolák gondozása. Egyházunknak minden időben rendkívül fontos erősségei voltak az iskolák. Az uj nemzedék, mely a jövőben a jelenlegit felváltani van hivatva, az iskolákban készül elő az életre. Az iskolákban kell tehát bele­csepegtetni a fogékony lelkekbe az egyház iránti szeretetet és hithüséget. E czélból kiváló gondot kell fordítani egyházunk­nak már meglevő iskoláira és arra törekednünk, hogy ahol még nincsenek, ott azok felállíttassanak, nem pedig hogy a már meglevők elhanyagoltassanak és felhagyassanak. Ugyancsak szorgos gondot kell fordítani arra, hogy ahol saját iskoláink nincsenek s az egyházunkhoz tartozó tankötelesek idegen felekezetű vagy felekezet­nélküli (állami vagy községi) iskolákba járnak: a mi hitelveink szerint való vallástanitásban kellő módon és mértékben részesittessenek. Az egyházkerület közgyűlése ezeket az intézke­déseket és orvosszereket találja alkalmasoknak arra, hogy megfelelő végrehajtás esetén az evangélikusok további térvesztését megakadályozzák. Erről az egyetemes közgyűlést, ezen határozatnak

Next

/
Thumbnails
Contents