Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1906. augusztus

— 42 „A mi osztályrészünk" cím alatt a nagybányai egyház történetét. Nyíregyhá­zán Geduly Henrik lelkész a Luthertársaság megbízásából „A mi nekünk fáj" címen kidolgozta az 1848. évi XX. t -c végrehajtása tárgyában a két protest­egyház közös bizottsága által a kormányhoz felterjesztett memorandumban foglalt sérelmeket népies alakban, munkatársa az Evang. Őrállónak s kiadta jótékonycélra az október 6-iki imáját. Paulik János lelkész az új egyetemes énekeskönyv szerkesztésében vesz részt, a Luthertársaság megbízásából egy „Postilla" szerkesztésének előmunkálataival foglalkozik és munkatársa az Ige­hirdetőnek. Sátoraljaújhelyben: Korbély Géza lelkész Zemplénvármegye monographiá­jában megírta az evangelikus egyházak történetét és az Igehirdető folyóirat­ban egyházi beszédet adott ki. Palásthy Kálmán egyházi kántor és állami tanitó a „Közművelődés" című tanügyi lapot szerkeszti és „A tanitó munkás­sága a társadalomban" című müvével pályadíjat nyert. II. Középiskoláknál és főiskoláknál : Eperjesi collcgiumban: a tanárok közül irodalmi tevékenységet fejtettek ki dr. Eöttevényi Nagy Olivér szakirodalmi önálló munkákat irt Dr. Flórián Károly cikkeket és közleményeket irt egyes lapokba. Továbbá dr Mikler Ká­roly, dr. Übetko Dezső, dr. Raffay Ferencz, Frenyó Lajos, Gömöry János, dr. Szlávik Mátyás, Kubinyi Béla, Schöpflin Géza, Szutorisz Frigyes és dr. Wallentinyi Samu. Iylóii: irodalmi tevékenységet fejtett ki Fischer Miklós igazgató, dr. Bruckner Győző és Nikházi Frigyes tanárok. Késmárkon: irodalmilag működtek Binder Jenő, Brückner Károly, dr. Oppel Jenő, dr. Szelényi Ödön tanárok. * * * A tisztelettel előadottak után kérem a tisztelt közgyűlést, alábbi javaslataimnak elfogadására: 1. Méltóztassék Apponyi Albert gróf vallás- és közoklatásügyi Miniszter úr őexellentiáj ínak bem tatóját örömmel fogadni, őt nagy­jelentőségű e helyén tisztelettel üdvözölni s neki az elvállalt nagy feladatnak, az 1848-iki- 20-ik czikk teljes mérvben valósulhatásához, jog, igazság és teljes egyenlőség és viszonosság életbeléptetéséhez Istentől erőt, sikert és áldást kívánni. 2 Méltóztassék az állását rövid idő alatt is nagy eredménnyel betöltött férfiú, Bachát Dániel bányakerületi püspöknek korán és közveszteségre történt elhunyta felett kiváló részvétét a bányai egy­házkerületnél ki fejezni. 3 Méltóztassék párját ritkító nesztorunkat gömöri Szontagh Pál urat f. évi március hó 3t-ik napján megünnepelt gyémánt lakodalma alkalmából szeretett nejével együtt kegyeletes örömmel és vallásos

Next

/
Thumbnails
Contents