Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1907. szeptember

- 61 ­szolgálat után teljes fizetósöket kaphassák nyugdíj gya­nánt ; b) hogy a vallásoktatásnak a tényleges szükség mérve szerint való szervezése, a lelkész és tanárkép­zés, az összes protestáns fő- és középiskolai tanárok ós elemi iskolai tanítók javadalmának az állami alkalmaz­tatásban lévő tanárok és tanítók javadalmával való egyenlősége a magas kormány által oly céloknak is­mertessenek el, amelyekre az 1848: XX. t.-c. 3-ik §-ának hatálya szintén kiterjed és hogy úgy az ezen valamint a í. ó. 22938. sz. a. kelt magas miniszteri rendeletben körvonalozott céloknak, nevezetesen a hí­vek adózási viszonyaiban mutatkozó túlterheltség ós aránytalanság megszüntetésének, az egyetemes lelkészi nyugdíjintézet megszilárdításának, az egyházi közigaz­gatási kiadások íedezésének elérésére szükséges állami hozzájárúlásnak az 1904-ik évi memorandumban kitün­tetett összege külön törvényben akként állapíttassék meg és biztosíttassék a két prot. egyház részére, hogy az a protestáns egyházak részére letett alapítvány jellegével bírjon és hogy annak felhasználásában az egyházunk autonómiájában főhatóságaink számára biztosított önálló intézkedési jogok épségben tartassanak ; c) hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 22398. sz. rendeletének azon felhívásától, hogy az egye­temes egyház állapítsa meg azon arányt, amely szerint a 301200 IC, illetőleg 1909-ben már 903600 K állam­segély a már ismertetett 3 cél között egyszersminden­korra kötelező módon felosztandó lesz, eltekinteni ke­gyeskedjék, mivel az élet szükségleteinek alakúlását évekkel vagy évtizedekkel előre látni nem lehet; ha pedig ez bármely oknál fogva ezidő szerint lehetséges nem volna, a kerületi közgyűlés a kijelölt hármas cél most mutatkozó szükségleteire való figyelemmel a maga részéről a következő megosztási kulcsot találja igazsá­gosnak s ajánlja az egyetemes közgyűlés figyelmébe : adassék a hívek adóterheiben mutatkozó aránytalanság ós

Next

/
Thumbnails
Contents