Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1907. szeptember

- 59 ­nyilatkozatait s így a mi kerületünkét is — elvi kijelentéseikhez csatlakozva, — a további eljárásnál alapul vétel végett átteszi a nevezett közös bizottsághoz; b) jelenti továbbá az elnökség, hogy az egyetemes felügyelő beküldötte hozzá a vallás- ós közoktatásügyi miniszter í. ó. 22398. sz. a. kiadott rendeletét, amelyben a miniszter a közös prot. bi­zottsággal való tárgyalás eredményeképen arról értesíti az egye­temes egyház elnökségét, hogy az 1848. XX. t.-c. 3-ik §-a ér­telmében az immár az 1907-ikévre 1 millió koronában megállapított államsegélyből 301200 K az egyházi adóteher csökkentésére, közigazgatási költségekre ós a lelkészi nyugdíjintézet céljaira az ág. h. ev. egyetemes egyház közgyűlésének rendelkezésére bo­csáttatik, s a mely rendeletében a miniszter már most kéri azon arány megállapítását, amely szerint e segítség a három cél kö­zött megosztatik s kijelenti, hogy ez aránymegállapítást a maga részéről véglegesnek tekinti. Kapcsolatosan jelenti az elnökség, hogy az egyházi adótehernok az 1902/3-ik évi összeírás szerinti viszonyát tekintve az állami adóhoz a 3 millió államsegélyből majdan jutandó 903600 K végösszeg sem lenne elegendő arra, hogy a hívek adóterhén lényegesnek mondható, legalább is az állami adó 20%-áig leszálló könnyítés történjék. c) Ugyancsak jelenti az elnökség, hogy az ev. reí. püspöki hivatalokkal egyetértőleg egyetemes egyházunk mind a négy kerületének püspöki hivatalai kérdőpontokat szállítottak le az egyes lelkészi hivatalokhoz a párbér, a kegyurasági terhek és más egyházi adóteher jellegével bíró szolgáltatásokra vonatkozó adatok begyűjtése céljából. d) Jelenti végül az elnökség, hogy az 1848: XX. t.-c. vég­rehajtása tárgyában a brassói ós gömöri egyházmegyék a lelké­szek alapfizetésének 2400 koronára való emelése, ötízben leg­alább 200—200 K ötödéves pótlók biztosítása, 40 évi szolgálat után részökre teljes nyugdíjigény létesítése érdekében intéztek felterjesztést a kerületi gyűléshez, utóbbi e tárgyban egyúttal zsinattartását is sürgetvén; a szepesi városi egyházmegye ugyané tárgyban erélyes intézkedések megtételét kéri; a hegyaljai egy­házmegye úgy anyagi ellátás, mint felekezetközi helyzet tekinte­tében ugyancsak erélyes intézkedések megtételének szükségét

Next

/
Thumbnails
Contents