Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1907. szeptember

- 10 ­Tudomásom van róla, hogy a magyarországi szerb püspökök lejenként évi 24000 koronát kapnak a magyar kormánytól, miért ne volna ez megadható a protestáns püspököknek is, akik a haza érdekében cselekednek, és akik azt működésüknél togva meg is érdemlik ? 1 Egyébiránt tisztelt közgyűlés: . . . ami késik el nem marad ! Ez is be íog következni nemsokára! Es dicsekvéssel mondhatom tisztelt közgyűlés, hogy ez a hazafias kormány annyit tett már eddig is az 1848. évi XX. t. cz. megvalósításáért; — mennyit egyik előző kormány sem ! A 3 millió első harmadának reánk eső részét már be is fizette az egyetemes pénztárba! Igaz, hogy ez még külön törvény által biztosítva nincsen, tudomásom van azonban arról, hogy gróf Appo­nyi Albert jelenlegi cultusminister úr kijelentette, hogy az erről szóló törvényjavaslatot még a folyó óv őszén a törvényhozás elé terjeszti és hogy igényeink a 3 millióval csupán részben, ós egyelőre kielógitvék! Meg lehetünk tehát tisztelt közgyűlés nyugodva a kormány méltányos és jóakaratú elbánása felől; és hiszem, hogy ha csak valami non putarem be nem következik : a minister úr igéretót be is fogja váltani! A tanítói törvénnyel egyet értek. Nem mondom, hogy azt a részét is helyeslem, mely úgyszólván becsempészve került a ja­vaslatba; mert ezt a részét a törvénynek, mint a magyar nemzeti jogállamnak alapelveivel ós érdekeivel össze nem egyeztethető privilégiumot — elhibázott rendelkezésnek tartom. De ha már a tanítók javadalmazása is emeltetett, úgy első­rendű feladat, hogy a sokkal nagyobb minősítéssel biró lelkészek fizetése is emeltessék, ós pedig qualificatiójukhoz képest, ós ará­nyosítva az állami köztisztviselők javadalmazásához ! Meg vagyok győződve, hogy eme reményünk is teljesedni fog! Tisztelt közgyűlés! Van szerencsém felemlíteni, hogy a nógrádi esperessóg a dunáninneni egyházkerülethez egy indítványt adott volt be azon alkalomból, hogy egy napilap, szeretve tisztelt egyetemes fel­ügyelőnk : b. Prónay Dezső ellen támadást intézett.

Next

/
Thumbnails
Contents