Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905
1905. július
— 46 -iis kérelmezi. Továbbá előterjesztetett a hasonló helyzetben levő kisszebeni II. egyháznak f. é. január 22-iki közgyűléséből kelt s az üresedésben levő lelkészi állás betölthetésére vonatkozó kérelme, valamint a sárosi egyházmegye közgyűlésének f. é junius 29-én, 11. jkvi pont alatt hozott s a kérelmet pártoló határozata. Az egyházkerületi közgyűlés a bártfai, kisszebeni, eperjesi és kassai kettős egyházközségek tényleges egyesítésének ügyében a sárosi és hegyaljai egyházmegyék elnöksége részéről tett jelentést tudomásul veszi.-A sárosi egyházmegye közgyűlésének a bártfai, kisszebeni és eperjesi kettős egyházak egyesítése tárgyában f. é. junius hó 29-én 12. jkvi pont alatt foglalt javaslatát elfogadja s ehhez képest a nevezett kettős egyházközségek egyesítését illetőleg, a jelenlegi tényleges állapotnak egyelőre való fenntartásához hozzájárul. Ugyanígy határoz a kassai két egyházközségre nézve is, a hegyaljai egyházmegye f. évi közgyűlésében hozott határozatnak oly értelmű módosításával, miszerint az egyesítés tényleges foganatosítására záros határidőt nem tűz ki. A bártfai I. és a kisszebeni II. egyházközségeknek — a politikai községeknek egyházközségekbe való beosztása iránt intézkedő egyházkerületi szabályrendelet érvényének és az egyesítés tárgyában eddig hozott egyházkerületi közgyűlési határozatok további fenntartásával — kivételesen s az adott viszonyok által indokolt méltányosságból megengedi, hogy ezúttal még az üresedésben levő lelkészi állást mindkét egyházközség önállóan betölthesse. A bártfai I. és II. egyházközségeknek ama kérelme, mely szerint a politikai községeknek egyházközségekbe való beosztásáról intézkedő egykázkerületi szabályrendeletnek reájuk vonatkozó rendelkezése hatályon kivül helyeztessék, a fentebb körülirt határozatok folylán érdemileg tárgytalan lévén, a kérelem felett az egyházkerületi közgyűlés napirendre tér. A kassai II. egyházközség részére, az évenként eddig is folyósított 118 kor. 22 fill. kárpótlási összeg az 1906. év végéig az egyházkerületi pénztárból folytatólag kiutalványoztatik.