Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1905. július

gatta meg, a missiót nem szervezte s azt a missiói lelkésznek át nem adta. Aztán mennie kell a második missiói körbe hasonló mó­don annak rendezése czéljából. Még kilencz ilyen missiói központ nélküli, vagyis szervezetlen missiói körünk lévén, mindezeknek majdnem félévenként történt helyváltoztatás mellett 5 teljes éven át kell a missionáriusnak mintegy vándorúton lennie. Kivánnám, hogy ugy a missionáriusnak jelleme, jellege és munkájára nézve kedvező jelentés legyen a jövő évi egyházkerületi közgyűlésen be­adható. A VI. szab. kir. városi egyházmegye feloszlására vonatkozó határozatot az egyházegyetem közgyűlése jóváhagyván, az egyház­megye m. é. deczember hó 13-án tartott utolsó ülésében a kellett intézkedéseket megtette. Ennek folytán én 1905-iki V-ik körleve­lemben a feloszlott egyházmegye nobilis elnökségéhez meleg elisme­réssel bucsuiratot küldtem, azon egyházmegyéket pedig, a melyekbe lettek a feloszlatott egyházmegye egyes egyházai beosztva, azoknak átvételére 1905. VII. sz. körlevelemben felhívtam. A Zsedényi-íé\e alapítványnak jutalomdiját a tiz egyházmegye jelöltjei közül az első helyen ajánlott tanítóknak adtam ki. Kaptak pedig Árva-Liptóból: Soltz József Zsaskón, Gömörben: Egyed Dávid Rozsnyón és Csipka Endre Lipóczon, VI. sz. kir. város Kertscher Gusztáv Kassán, Hegyalja-Sárosban: Koncsek János Margonyán, Kishontban: Czéner Pál Ráhón, Tátraalján: Derencsay János Filefalván, Tiszavidéken: Máthé András Nagyváradon, XIII. szep. vár.: Méhly Albert Merényben. * Egyházkerületünk középiskoláinak érettségi vizsgálataihoz elnökökül kiküldtem: Eperjesi főgymnásiumhoz (jun. 20—22.) Dianiska András lőcsei lelkészt. Iglói főgymnásiumhoz (jun. 14 —17.) Ludmann Ottó főgym­násiumi tanárt Eperjesről. Késmárki főgymnásiumhoz (jun. 14-től) Materny Lajos főes­perest Debreczenből. Nyiregyházai főgymnásiumhoz (jun. 5—10.) Szántó József főgymnásiumi igazgatót Rozsnyóról. Rozsnyói főgymnásiumhoz (jun. 15—17.) Hronyecz József ker. irodavezetőt Miskolczról.

Next

/
Thumbnails
Contents