Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1904. szeptember

— 154 — többi zsidókat. Mint Nehemiás könyvéből tudjuk, ezek egész erővel kezdék meg a jó munkát. A mi Sionunk is dicsőbb napokat látott egykoron, 5 midőn széles e hazában főúr és pór majdnem kivétel nélkül a mi hit­elveinken állva, arról tett vallást: Nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott emberek között más név, mely által kellene megtartanunk, egyedül a Jézus Krisztus neve." De el­jött az ellenség az üldöztetés korszakában és Sionunk kapui tűzben égtek meg. Sok helyütt most is pusztán hever. Nekünk is van Nehémiásunk, aki jó munkára biv fel: „Jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát!" S ez az egyházépitő Nehémiás a mi gyámintézetünk, amely egybegyűjtött bennünket e helyen, hol Sionunk egyik kapuja a közel múltban fényesen felépült. íme fényes példa arra, mily szép eredményt lehet elérni, ahol egész erővel kezdik meg a jó munkát. Kezdjük mindnyájan, papok és elöljárók és a többi egy­háztagok egész erővel, nagyobb buzgósággal, lángolóbb ügy­szeretettel az egyházépités munkáját és bizonyára nem remélt siker lesz az eredménye. És mintha a gyámintézet iránti érdeklődés fokozódnék, mert ha a f. évi eredményt összehasonlítjuk a mult évi ered­ménnyel, azt látjuk, hogy a szegények fillérei és a gazdagok adományai a jelen mostoha viszonyok daczára bővebben foly­tak a gyámintézet pénztárába, mint a mult évben. Mert mig tavaly az évi gyűjtés 6678*01 koronát, addig a folyó évi ered­mény 7167*87 korona, tehát 489*86 koronával több. Ez bizo­nyára annak tulajdonítandó, hogy a gyámintézet iránti érdek­lődés — ha nem is rohamosan — kezd tért hódítani s egyes lelkészek nagyobb lelkesedéssel karolják fel a gyámintézet ügyét. Hogy az ügy iránti szeretet meghozza a maga gyü- • mölcsét, ezt látjuk Holkó Mihály, Rókusz uj papja követésre méltó példájában, ki falusi gyülekezetben 49*44 koronát gyűj­tött (4- 39*89 kor. ez előző évihez képest) és Tokaj, hol Varga Márton lelkész 70*27 koronát tudott alig másfélszáz hivétől gyűjteni. Az emiitett 7167*87 korona összeghez járultak: a) Árva: 95*17 koronával (—0*06 kor). A számadás szerint házankériti gyűjtést nem tartott egyetlen egyház sem, a jegyző-

Next

/
Thumbnails
Contents