Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905
1904. szeptember
— 61 — ezen egyházmegye, miszerint a hozzátartozott egyházközségek nyilatkozatának beérkezte után hozzon e tárgyban határozatot s azt további intézkedés végett az egyházkerületi közgyűlés elé terjessze. Az egyházkerületi közgyűlés ez alkalommal kötelességének tartja jegyzőkönyvében kifejezést adni őszinte elismerése és köszönetének a megszűnő egyházmegye elnöksége: Benczúr Géza egyházmegyei felügyelő és Dianiska András esperesnek, ug}^ az ezen egyházmegye kormányzatának vezetésénél tanúsított hűséges és odaadó fáradozásukért, mint különösen ezen egyházmegyének a változott viszonyok által igényelt feloszlatása ügyében a közegyház érdekeinek előmozdítására irányuló önzetlen és tapintatos közreműködésükért. 9. (Mi.) A VI. sz. kir. városi egyházmegye elnöksége a múlt évi egyházkerületi közgyűlés 9., 10. és 11. pontjában foglalt határozatok alapján jelentést tesz az eperjesi, kassai, kisszebení és bártfai kettős egyházak egyesülésének ügyéről s bemutatván a folyó évi egyházmegyei közgyűlésnek idevönatkozólag hozott s az egyházkerületi közgyűléshez felterjesztett határozatát, ezekből kitűnik, hogy Eperjesen a két egyház egyesülésének további tárgyalását arra az időre elhalasztani kérelmezik, a mikor a VI. sz. kir. városi e^yházmegye feloszlása s ezzel az egyházközségeknek más egyházmegyébe való bekebelezése jogerős határozattal kimondatik. Kassán a II. egyház késznek nyilatkozott az egyesülésre, az I. egyház kiküldött bizottsága azonban az egyház békéjének megőrzése szempontjából az egyesülést ez időszerint nem ajánlja. Kisszeben két egyháza až egyesítést jelenleg kivihetetlennek tartja s annak netáni foganatosítása meüett is a II. egyház a két egyháznak filiáikkal együttvaló teljes egymásbaolvadását mellőzhetlennek tartja. Bártfán az I. egyház kéri a politikai községek beosztása tárgyában alkotott szabályrendelet reá vonatkozó szakaszának megváltoztatását, tekintve, hogy az egyesítés terve az anyagi nehézségek miatt kivihetetlennek látszik, másrészt pedig káros befolyással is lehet. A Bártfa-külvárosi egyház sem óhajtja az