Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1903. augusztus

14 megye foesperese, egyházegyetemünk tudora, jól megérdemlett nyu­galomba vonulásának már első évében. Jasth János a rozsnyói főgymn. nyugalomba vonult nagy­hírű tanára, ki a rozsnyói egyháznál gondnoki, egyházkerületnél árvaháznak megalapítása és fenntartásánál szintén gondnok-pénztá­rosi minőségben áldott emléket hagyott. Latinák Frigyes, a gömöri egyházmegye volt felügyelője, ér demekben gazdag férfiú, ki egyházközsége leányegyházainak hagyó mányozott 6000 koronával örökítette meg különben is áldott em­lékét. Czéner Pál szkálnoki lelkész, érdemült kishonti foesperes, sok szenvedés után. Fest László Nyíregyházán, legnagyobb itteni egyházunk volt pénztárosa és másodfelügyelője, mint egyházáért nemesen hevülni és áldozatot hozni tudó tag szép emléket emelt magának. ŕ Állásukról lemondtak: Medzihradszki Fiigyes árvái egyházmegyei felügyelő, ki az egyházkerület körében ismeretlen volt ugyan, szűkebb egyházi körében azonban szeretettel működik közre Kubinban. Hoznék Lajos sárosi foesperes, rövid ideig bár, de nagy eredményt tudott ezen állásában bemutatni. Lelkészi helyét Giral­ton elhagyta azért, hogy az őt kitüntető bizalommal hivó N.-Rő­czei egyházban a lelkészi állást foglalhassa el. Schönvisner János mint minta foesperes Tátraalján és példás lelkész Szalókon, magas korára való tekintettel elhagyva ezt a 2 állást, jól megérdemelt nyugalomba tért. Dr. Horváth Ödön kir. tanácsos, jogakadémiánk tanárja és dékánja közigazgatási biróvá történt kineveztetése folytán legjob­ban betöltött kettős ezen állásáról lemondott. Az itt töltött 17 év alatt szinvonalra emelte akadémiánkat. Kiváló szellemi, egyéni és társadalmi tulajdonaival pedig hóditó erővé vált Eperjesen, köztisz­telet és becsülés tárgyává országszerte. Reusz Lajos 80 éves korában hagyta el Nagyroczén lelkészi helyét. Egyházának áldása kiséri őt nyugalmába. Kulcsár Károly, a miskolczi egyháznak 33 évig első gond­noka, kitűnően betöltött ezen nehéz állásától megvált. Anyagilag soha el nem fogadott tiszteletdija lett lelkes hűségéért az egyház hálája és a tanácsosi állás. Soltz Frigyes hírneves tanára Késmárknak, 45 évig történt nevelő-tanári működés után nyugalomba tért. Pazár István igazgató tanitó Nyíregyházán szintén magasb korára való tekintettel elhagyta azt a helyet, melyen mint hű mun­kás és vezető nagy emléket emelt magának.

Next

/
Thumbnails
Contents