Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905
1903. augusztus
11 Ugyanezen gyűlésen: Kramarcsik Károly helyére szintén már áldott emlékű Farbaky József lett megválasztva főjegyzőül, világi jegyzőül pedig Istennek Hála még mindig a mienk dr. Markó Sándor lett megválasztva; — az egyházkerületi árvaháznak Rozsnyón megalapítása határoztatott el; felsőbb leányiskolánknak pedig Iglón, Eperjesen és Rozsnyón szervezése örvendetes tudomásul vétetett. Ugyanezen gyűlésen lett bejelentve, hogy az egyházkerületi theologiának 31 (ma 42), a jogakadémiának 56 (240) hallgatója, — a tanítóképző intézetnek 41 (ma 123) növendéke, az egyházkerületi pénztár összes alapjának tökéje pedig 305 ezer forint (ma 478 ezer forint) volt. Azon és a más közgyűlés kedves alkalmából látottak hatása alatt üdvözöljük ezt a fénytelepet mindannyian testvéries elismeréssel, a szives vendéglátásért köszönettel, különben pedig vallásos óhajjal, vajha a következő, talán csak hosszú évek után itt majd újra megtartott közgyűlésen résztvevők lássák ugyancsak, a mit mi örömmel szemléltünk: az ev. egyházat fentartó, fejlesztő és biztosító három erőnek a hithűségnek, békés egyetértésnek hatalmát, ápolva és növelve azok által, a kiket a kinek közbizalma most tisztel és nagyrabecsül, fog majd az elöljárói tisztnek hűségesen példaadó betöltésére felhivni. Egyetemes egyházunk egy meddő évvel lett újra szegényebb. Kilencz éve immár a zsinati törvény megalkotásának s az ennek folytán szükségelt rendezkedés valójában még most is csigalassúsággal halad. A m. évi jelentésemben jelzett 4 nagy kérdés még ma is részben elkészítés, részben szünetelés pontján van. Az egyház belső tisztviselőit nevelő theologiák és tanítóképzők tanrendje, elhelyezése és berendezése tárgyában szabályrendeleti javaslat készítésére kiküldött bizottságnak albizottsága, még csak a theologiákra vonatkozólag dolgozta ki javaslatát s terjesztette a nagy-bizottság elé. A fo és középiskolák tanügyi, kezelési és ellenőrzési rendjére vonatkozó reform, melyet a zsinati és az állami törvények, úgyszintén a közélet tapasztalatai sürgetve követelnek, még csak az előkészítés vonalán vannak. A középiskolák rendje most van az egyházkerületek tárgyalása alatt. Az iskolai bizottságokra és a vallástanítás egyöntetű kezelésére vonatkozó javaslatok 2 év óta szünetelnek. — Az iskolák kormányzása és a tanítóképzőkre vonatkozó javaslatok kidolgozása még