Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1902. augusztus

— 106 — tanuló mellett 270 ev. ref. növendék nyert vallásos oktatást A vallástanítás eredménye egyáltalán kielégitő volt. Kellő gond fordíttatott mindenütt arra is, hogy a tanuló ifjúság az isteni­tiszteletekben szorgalmasan részt vegyen. Kifogásolandó, hogy egyházi énekeink nem taníttatnak mindenütt a kellő sikerrel és hogy a tankönyvek használatában nincsen semmi egyöntetűség Felette szükség már ez okból is az egyetemes tanterv mielőbb módosító megállapítása. Az idegen iskolákban a vallástanitási eredmény természetesen csekélyebb. Aránylag sikeresebb ott, a hol — mint Késmárkon, Lőcsén, Iglón, Miskolczon — saját vallástanáraink tanítottak. Ezen jelentés tudomásul vétetik. 71. (Z.) Olvastatott és tárgyaltatott az egyházkerületi pol­gári leányiskola állapotáról és működéséről szóló jelentés. E szerint: az intézet összes növendékeinek száma volt 118. Ebből 105 rendes, 7 magán és 6 rendkívüli növendék; 40 benn­lakóval. Utóbbiak közül ág. hitv. evangelikus volt 34, ev. ref. vallású 2, róm. kath. vallású 3 és izraelita 1. A mult évhez képest a növendékek száma 14-el növekedett. Az egészségi állapot kedvező volt. Az ádventi időszakban magyarázó vallásos esték tartattak. Az 1901. év október havától a vallástanitást és a növen­dékek vallásos gondozását Smid István másodlelkész vállalta el. Az intézet vezetésénél a testi, szellemi és lelki gondozás mellett ez évben is a vallásos és hazafias nevelés volt a fő czél. A költségelőirányzat 34603 koronára rug. Ebből fedezetlen hiány 2841 K. Az intézet anyagi helyzete annyiban javult, hogy pénztára a lefolyt évben a porosz cultusministérium és a német nagy­követség révén diplomácziai uton egy nemeslelkü ismeretlen jótevő adományakép küldött 2000 márkával (2349 K 50 f); — továbbá gróf Andrássy Dénes és neje adományakép 3000 koro­nával; végül a Nehrer-féle 2000 koronás hagyatéknak befizeté­sével gyarapodott. Ezen felül két uj ösztöndíj alapítvány is tétetett, egyike Szontágh Pál, másika pedig Zelenka Pál püspök nevére. A tantestület körében előfordult változásokat illetőleg: Osiskó Etelka rendes tanítónő állásáról — férjhezmenetele

Next

/
Thumbnails
Contents