Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905
1902. augusztus
- 37 -J tanítása miatt fegyelmi vizsgálat indittassék az iskolaszék s az egyházközség három tanítója ellen. Ennek következtében nyilatkozatra hivattaR fel az egyháztanács, mint az iskolaszék, továbbá a három tanitó s közöttük Kycska Károly még külön is, kik nyilatkozataikat a kitűzött időre beterjesztették. Azonfelül a f. é. junius 12-én megtartott iskolai évzáró vizsgálatra, az eljáró dékánusok mellé kiküldettek Hámos Aladár és Hamaliár Lajos egyházmegyei biztosok, kik tapasztalataikról együttesen jegyzőkönyvet vettek fel s azt beterjesztették. Ez ügyiratok az alkotmány 368. §-a alapján Institórisz Endre egyházmegyei ügyésznek adattak ki indítványtétel végett. Jóváhagyatott Rimabrézónak a Gróf Andrássy Dénes-féle kisdedóvodai alapból 2200 K 4°/ 0 kölcsön felvételére s a kisdedóvoda czéijára a Knöpfler-féle ház és beltelek megvételére vonatkozó közgyűlési határozata. Liptói egyházmegyében : Német-Lipcse: Híveire először fennállása óta rendes egyházi adót vetett ki, ügy, hogy az anyaegyházban minden tag fizeti állami adójának busz százalékát, a fiók-egyházakban minden tag állami adójának 10°/ 0. Sárosi egyházmegyében : Az egyházmegyében működött 4 nem képesített tanitó elmozdittatott. Sáros-Ofalu újonnan épülő iskolájának bemutatott tervét az elnökség jóváhagyólag záradékolta. Kükemező-Orsócz határozatilag kimondotta, hogy még a folyó évben hozzáfog egy-egy uj iskola építéséhez. Tapoly-Hermány csereszerződést kötött, régi rozzant iskolájának elcserélése tárgyában. A kapott épület átalakításához még ez évben hozzálát. Hanusfalva meglévő harangjainak felszerelését s egy harmadik harang megszerzését határozta el. Hankóczon tárgyalás folyik a hívekkel egy uj iskola felépítése és a régi rozzant imaház kiépítése tárgyában. Bábafalván a parochiális erdőrészlet az úrbéresek birtokától elkülönittetett. Ugyanezen tárgyban Komlóson is történt esperes és helyi felügyelőség közbejöttével intézkedés. Tiszavidéki egyházmegy ében : Nagyvárad engedélyt kapott templom-épitésre, telekszerzésre s ideiglenes kölcsön felvételére. Nyíregyházának adósságainak konvertálására és iskola építésére engedély adatott. A nyíregyházai főgymnasium telek szerzésére kapott engedélyt. Krasznócz és Sámogy leányegyházak között egyezség jött létre arra nézve, hogy a hatóságilag bezárt iskola helyett uj, a kívánalmaknak megfelelő iskolát építsenek. Az iskola f. é. szept. l5-én készen lesz. Varannó-Hosszúmező rábiratott, hogy czélszerütlen iskolája helyett megfelelő iskolát építsen. A munkához már hozzáfogtak.