Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1902. augusztus

— Í2 élevenitésére, a mely uj tavasznak folyton munkálása nélkül nem ad jogot uj nyárnak várására, — az összes erőknek megujitása nélkül a régi otthonnak megtartására s annak elhivésére, hogy együttes ily küzdelem nélkül van jövőnk e hazában. A nélkül hiszszük, tudjuk, látjuk, pusztul népünk, foszladozni fog egyházunk menthetlenül. Együtt vagyunk tehát, hogy egy esztendő egy házias eseményeiről adjunk számot egymásnak és közegyházunknak, adjak kivált e helyen én, ki nagyobb ügyekben szeretve tisztelt Elnöktársammal együtt, különben pedig, Alkotmányunk értelmében, egyedül vittem az év 364 napján az intézői és ellenőri tisztet, végeztem esperes- és igazgató-társaimmal együtt a reánk ruházott kötelességet s elvállalom és viselem az általam és tudtommal történtekért minden irányban a felelősséget. Évi ezen elszámolásom nem kell, hogy teljes legyen. Nem pedig azért, mert én a részletes elszámolást a 12 év óta időnként kiadott körlevelekben ugy is megteszem, a napirend illető sok pontjánál pedig különben is meg fogom tenni. Tiszteletteljesen előterjesztett ezen jelentésemben tehát, az egyházmegyék és fő- és középiskolák összevont jelentésein kivül, csupán azokra kívánok kiterjeszkedni, a melyek, mint az egyházias közélet más fokának ismérvei, innen is, onnan is meglátásra és megfigyelve megszívlelésre jelentkeznek. Nem hallgathatom el mindenekelőtt, hogy egy nehéz évet éltünk át újra. Nehéznek nevezem azért, mert még csak enyhítést se kaptak közegyházunk égető bajai; mert egyházigazgatásunk minden fokozatán félelmes lanyhaságot, kedvetlen elbánást, sőt már nembánomságot is látok; — mert egyházunk eminens kérdéseiben idegenek vették át már a szóvivést. Nehéznek nevezem azért, mert a már nem féltett és kevésbé gondozott egyházunkban a nagyon is féltett nyelvnek ezen eszköznek áldatlan harcza még nagyobb erőre kapott, mindig a czél, Isten sz. országa rovására. Nehéznek nevezem azért, mert a hangzatos, sőt már tulmerész egyéni érdek, hiúság és dölyf vetette fel üres kalász fejét közegyházünk mezején, még pedig már fokozott mérvben;