Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1900. szeptember
— 150 — 105. §. A fegyelmi széknek azon határozata ellen, mely a tanulót a maga középiskolájából zárja ki, felebbezésnek helye nincs. Ha a tanuló az ország összes iskoláiból kizáratott, az iskolai fegyelmi szék határozatát a püspök utján a vallás- és közokt. m. k. miniszterhez kell felterjeszteni. A megerősitett határozatnak közététele és szigorú megtartása iránt a vallás- és közokt. minister intézkedik. (1883. XXX. t.-cz. 18. §.) 106. §. A kizárt tanuló abban a középiskolában, melyből kizáratott, magánvizsgálatot nem tehet; egy, vagy több év múlva is csak a püspök engedélyével vehető fel. A csendesen eltávolított tanulónak valamely későbbi iskolai évben leendő felvétele iránt, továbbá a más középiskolából kizárt tanulónak felvétele iránt a tanártestület határoz. A felvétel megtagadása esetén a tanuló a püspökhöz folyamodhatik. 107. §. A tanártestületi tanácskozás és az iskolai fegyelmi szék által alkalmazott büntetésekről az igazgató, a kisebb fegyelmi büntetésekről pedig, ha szükségesnek látszik, az osztályfő értesiti a szülőket vagy azok helyettesét. VIII. A középiskolák kormányzása. 108. §. A középiskola elsőfokú hatósága a fentartó testület, mely e jogát egyháztanács-ülésében, illetőleg közgyűlésében és igazgató tanácsa közvetitésével gyakorolja. fZs. t. 188. §.) 109. §. A középiskola fentartó testületét vagy egyházi hatóság, vagy pedig azok képezik, kiket vagy mint pártfogóságot az illető középiskola törteneti múltja, vagy az illető alapitó-levél, vagy a zs. t. 192. és 193. §-a szerint jogérvényes szerződés a jelenben is fenntartó testületül megjelöl és elismer. f 110. §. A fenntartó testület egyháztanács ülésének, illetőleg közgyűlésének a feladata: a) gondoskodik a középiskola fejlesztéséről; őrködik annak vagyoni jóléte s jövőjének biztosítása, valamint egyházias és hazafias közművelődési czéljának betöltése felett; b) határoz a középiskola felekezeti jellegének fenntartása kérdésében ; c) tanácskozik és határoz a középiskola épületében és felszerelésében nagyobb kiadásokkal járó átalakítások és netaláni építkezések kérdésében ; d) felülvizsgálja a középiskola évi zárszámadásait s azokat az egyházmegye utján az egyházkerületi számvevőszékhez, az államtól segélyezett középiskolákban a püspök utján a tanügyi kormányhoz is felterjeszti ; e) választja a középiskola felügyelőjét s az igazgató tanács tagjait 6—6 évre, s ott, hol a múltban a tanárválasztás jogát gyakorolta, a tanárokat, életfogytiglan.