Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. szeptember

-iájában csak az elsenyvedésre, vagy épen már elpusztulásra elég; —hogy elpusztul az az ország menthetlenül, melyben az államczélokat is munkáló szellemmunkásoknak ez az utravalója. Hazatérve egyetemes egyházunk életkörébe, örömmel jelentem azon közörömet keltett tényt, hogy a dunántúli testvér egyházkerület a nagynevű és nagy emlékű Radó Kálmán helyére Ihász Lajos egyházkerületi gyámintézeti elnököt, zalai egyházmegyei felügyelőt hivta és nyerte meg az egyházkerületi felügyelői székbe. Szerencsés voltam személyes tanuja lenni Pápán m. é. november hó 29-ik napján azon lélekemelő ténynek: miként tudja az egyházkerület közönsége szabadon választott vezérférfiát megbecsülni s viszont miként tudja a vezérségre rendelt férfi egyháza iránt való ragaszkodó szeretetét nyomós szavak mellett nyomós tettekben is bemutatni. Megható azon jelenetnek hatása alatt üdvözlöm őt itt is s felhiva kérem a közgyűlést rokonszenves üdvözletének melegen nyilvánítására. Nem kis aggodalommal kell jeleznem, hogy a zsinati törvény életbelépte óta már a 6-ik év van muló félben s az egyházi intézmények reformálásának, valamint az együázias beléletnek általában s a sok elhanyagolt részekben még különösebben is biztosítása és fejlesztése tárgyában még csak a kezdet kezdetéig sem tudtunk eljutni. Pedig ha már egyéb nem is, maga az egyházpolitikai törvények hatása és az e közben mindsürübben jelentkező kórtünetek és bontó törekvések vezérelhetnének az egyház beléletének megvédését és fejlesztését biztositó intézkedéseknek haladék nélkül és egy akarattal megkezdésére. / Ámde mi most 6 év multán is még csak szabályrendeletí gyár és közigazgatási iroda vagyunk, telve ridegséggel és hidegséggel. Pedig tudjuk demokratikus népegyházunk több százados múltjából, hogy az akkor s azért fejlődött alaposan, mert akkor még a paragrafus, ez az ölő betűje a szellemnek, érzelemnek, lelkesedésnek, vallás erkölcsi sikernek és jutalmazó egyház diadalnak, nem volt uralkodó tényező, — a hivatáshüség nem volt még elfojtva az önző érdek és muszájnnmka által, az egyház s benne a tisztviselő hivatása fökli kenyér, személyes érdek és világi dicsőség áhitozása nélkül valóságosan odaadó lelkes szol-