Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. április

— 7 — szava mindazokhoz, a kik otthonaikból eljöttek hitbuzgón szol­gálatot es áldozatot tenni az egyházkerület közérdekének. Jelenti, hogy az egyházkerületi felügyelő elhunyta követ­keztében a helyettes feladatainak teljesítésére felhívta az al­kotmány szerint a hivatalban legidősb egyházmegyei felügyelőt, Bobrovniczky Lászlót, majd pedig ennek lemondása folytán az utána következő Breuer Sándort s miután ez is lemondott: a sorban következő dr. Szontagh Miklós tátraaljai egyházmegyei fel­ügyelőt, a ki általánosan ismert és sokszor kipróbált egyház­szeretetét s hitbuzgó szolgálatkészségét most is azzal erősítette meg, hogy az egyházi alkotmány kívánalma előtt meghajolt. Fájdalom azonban, hogy Abbáziából érkezett levele szerint e közgyűlésben nem jelenhetett meg s helyettesittetni kéri magát. A közgyűlés a püspök által kifejezett érzelmekben osztozva, az előterjesztést tudomásul veszi s a világi elnöki szék elfoglalására a jelenlevők közt hivatalban r legidősb egyházmegyei felügyelőt, Szent-Iványi Ár­pádot felhívja. 2. (G) A világi elnök helyettesítésére felhívott Szent-Iványi Árpád készséggel enged a közgyűlés felhívásának és teljesiti az alkotmány szerint tőle kivánt feladatot annál inkáb, mert azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a ki egyházát iga­zán szereti, annak kötelessége bárhol és bármikor szolgálni az egyház érdekét, mihelyt arra alkalma nyilik. Üdvözli ugy a maga részéről, valamint a közgyűlési tagok nevében elnöktársát a püspököt, biztosítva őt a közbizalom, szeretet és ragaszkodás állandóságáról. Szívélyesen üdvözli s buzgó közreműködésre kéri a képviselőket s ennek folytán a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítja. 3. (G.) A megbízó levelek megvizsgálására kiküldött s Radvány István elnök, Liszkay János és Oravetz Mihály tagok­ból álló bizottság, az a végből tartott szünet után beterjeszti jelentését. A felolvasott jelentés alapján az elnökség a köz­gyűlési tagok névjegyzékét hitelesítettnek s a köz­gyűlést ennek következtében megalakultnak jelenteti ki.

Next

/
Thumbnails
Contents