Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. április

XVI Sajó-Gömörön, korunkban páratlanul álló ós fejedelmi bőkezűség­gel, a polgári iskolát 100.000 forinttal megalapító, fenkölt gon­dolkozású, minden izében nemesen érző, gondolkozó és cselekvő férfiát. r Szent-Iványi Arpád minden téren oly kiváló egyéniség, hogy élete és munkássága jellemzésénél alig tudja az ember, hol kezdje azt, mely jellemvonását méltányolja szivesebben, mél­tóbban. Mint férj, 1892-ben elhalt, minden ismerősénél kiváló erényei miatt köztiszteletben álló nejét rajongásig szerette, mint családapa leánya, veje Szontagh Zoltán és unokái iránt táplált nagy szeretete példa gyanánt említtetik. A közügyek terén kifej­tett tevékenysége, fáradságos és nagy anyagi áldozatokat köve­« telő munkája után, ezek s a fentebb emiitett két nagybátyja patriarchális körében, boldogan megpihen. A vármegyei élet egyik kimagasló vezérférfia. Három évtizedet meghaladó idő óta tevékeny részt vesz a megye közügyeinek elintézésében. Törek­vése mindig a tárgyilagosság megóvására, az egyetértés ápo­lására s kiválólag oda irányul, hogy a politikai pártérdekek, mint az sok törvényhatóságban, a közügyek nagy hátrányára, tapasztalható, a vármegyei közügyek elintézésénél jogosulatlan .befolyást ne gyakoroljanak és egyoldalú érvényesülésre ne emel­kedjenek. Elismerésre méltó érdeme van abban, hogy a vár­megye közgyűlési termében a tanácskozások a pártpolitika szen­vedélyes nyilvánulásaitól meg vannak óva s Gömörben a külön­böző politikai vélemények egymás mellett oly békésen meg­férnek és sem az egyéni barátságot, sem az egymás irányában tartozó becsülést meg nem zavarják. Mint politikusra, ki a kövi-i kerületet 1875. év. jan. 7-ike óta mindig egyhangú választással képviseli, azt mondhatjuk, hogy minden izében magyar nemzeti szabadelvű politikus, a mi azt jelenti, hogy bár telitve van szive és politikai műveltsége az emberiség általános haladási és szabadsági eszményeivel, előtte a magyar nemzeti szempont mindig az első és szabadelvűsége is erősen a magyar szabadsági küzdelmeknek, különösen a magyar protestantizmus küzdelmeinek hagyományaiban gjmkeredzik. Po­litikai egyéniségének ez a fő jellemvonása: nála, mint olyan

Next

/
Thumbnails
Contents