Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. április

XI nedve szivünk hálás kegyelete'nek hő érzése legyen. Emlékfát, mely hervadatlanul ujuljon, elevenítse megdicsőült egyháznagyunk érdemeit és szellemi zarándoklás helyévé avassa sirhalmát, hová még a késő utód is hódolva eljárjon, emlékezetben buzditó példát venni a nemes jellemre. Ámde tűnődésbe esem, hogy hogyan, miként domborítsam ki én, az erőtelen, a nagynak érdemeit; hogyan, miként tolmácsoljam méltóan az egyházkerület kegyeletét a megdicsőült egyháznagy emléke előtt?! E tűnődésemben hozzád folyamodom, megdicsőültnek szelleme ! Te légy segítségemül s adj irányt feladatom méltó betöltéséhez ! S im' a szellem, mintha csakugyan meghallgatta volna kérésem; mintha csakugyan megnyilatkoznék és szóllana; szava pedig az alapige: „Jóllehet, testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülve és látva a Ti rendtartástokat és a Krisztusban való hiteteknek erősségét." íme, Péchy Tamás szellemének megnyilatkozása a tiszai egy h ázlc ei Ti le t gyász ü nnep ély e n. Azt nyilatkoztatja pedig ki: 1. Hogy velünk van, midőn egyháznagyi érdemeiről kegyelettel emlékezünk. 2. Hogy a jövőben is velünk fog közreműködni egyházi feladataink teljesítésénél. I. A férfiú maradandó hatásának, életpályája közben szerzett érdemeinek alapja s mintegy titka az ő jelleme. A jellemet azonban nem közönséges értelemben, hanem ugy kell fölfognunk, mint az ember olyan erkölcsi tulajdonát, mely a szív, az ész és az akarat erkölcsileg kiművelt egységében s összhangzatos működésében nyilvánul. A jellem ezen valódi egésze nélkül a férfi egyoldalúan, talán kápráztató szellemi tehetségével s tudományával; vagy talán bátor, határozott tetterejével lehet fényes meteor, mely bámulatba ejt, de nem lehet napsugár, mely egyszerre ragyog és