Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1897. szeptember
dotácziöra vonatkozó egyetemes felterjesztésre adassék meg a válasz és az méltó elbánásban részesittessék, méltóztassék a szabályrendelet megalkotásáig a nélkülözhetetlen közigazgatási, jogügyi és tanügyi bizottságokat már ezen közgyűlésből megalakítani, méltóztassék az építkező és fizetéseket javító egyházak iránt elismerését, a hagyományok, alapítványok tevői és a többi kegyes adakozó iránt háláját kifejezni, méltóztassék a feljebb nevezett leköszönt, nyugalomba vonult és elhunyt férfiak irányában, hosszú éveken át hűségük-, közreműködésükért elismerő tiszteletének kifejezése mellett a helyeiket elfoglalókat szeretettel üdvözölni, méltóztassék intézkedni, hogy a törvény és idő követelte rendezkedés egységesen és egyetemesen indittassék meg s ezzel a pusztulásnak és pusztításnak, összevetett és megfeszített erőnk mérve szerint erős gát vettessék, méltóztassék végűi oda hatni, hogy egyházkerületünk minden részében nyerjen a személyes és helyi érdekek háttérbe szorításával a közérdek teljes diadalt! Különben, mint mindig, buzgó törekvésemnél még buzgóbb imaszerű azon óhajom, hogy az Ur áldó kegyelme nyugodjék egyházunkon, adjon erőt, kitartást, összetartást és felbuzdult szeretetet közegyházunk megtartásának és fejlesztésének nehéz munkájához a mi Urunk a Jézus Krisztus által! A közgyűlés a püspöki jelentést egész terjedelmében jegyzőkönyvbe felvenni határozza s egyszersmind a bizalom és szeretet lelkes megnyilatkozása között elismerését fejezi ki püspökünknek a. jelentésből kitűnő főpásztori szakadatlan munkássága-, ébersége- s gondosságáért. A jelentés kapcsán előterjesztett indítványokra nézve a közgyűlés következőképen határozott: 1. Az árvái egyházmegyét, itt megjelent s minden feltétel kikötése nélkül küldött képviselőiben, a közgyűlés szintúgy feltétlenül, a testvéri szeretet és bizalom melegével üdvözli s egyházkerületünk kebelébe fogadja, mint ennek egyik törvényes alkatrészét. 2. Megkeresés intézése határoztatik az egyetemes közgyűléshez, hogy ez az állami dotáczió nyerése iránt küldöttségileg átnyújtott felterjesztésére az államkormány nyilatkozatát sürgesse meg.