Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1896. szeptember
- 105 22. §. Az írásbeli és szóbeli vizsgálat egvmást kiegészíti s a két vizsgálat eredményének egybevetése nyomán kell a tanjegyet megállapítani. Az oly magántanulók, a kik írásbeli feladványukat sikeresen meg nem oldották, a szóbeli vizsgálaton tüzetesebben megvizsgálandók. 23. §. Testgyakorlat és ének a magánvizsgálat tárgyát nem képezik, a szépírásból ellenben a magántanulók is megvizsgálandók. 24. §. A testi fogyatkozásukat hatósági orvosi bizonyítványnyal igazoló magántanulók a női kézimunkából, továbbá a szabadkézi és mértani rajznak gyakorlati részéből való vizsgálat alól felmenthetők. A felmentést a püspök adja meg. 25. §. Azon leánytanulók, a kik a női kézimunkából kötelező magánvizsgálat alól föl nem mentettek, az illető osztályra tantervileg megszabott és előírt kézimunkadarabok bemutatására kötelezendők. Hogy azonban megállapítható legyen, vájjon a bemutatott munkákat a tanuló maga készítette-e, szükséges, hogy a vizsgáló bizottság erről megfelelő elméleti kérdésekkel meggyőződést szerezzen, sőt a lehetőséghez képest, a bemutatott munka egyes részleteinek elkészítését is megkövetelje. 26. §. A tantestületnek csak oly magántanulókat van joga magánvizsgálatra bocsátani, a kik ilyenekűl megfelelő életkor és az előző osztály elvégzését igazoló nyilvános iskolai bizonyítvány alapján, a tanév elején be voltak írva és a vizsgálatot ugyanazon tanév végén teszik le. 27. §. Az előbbi § esetét kivéve minden más esetben a tantestület véleményének meghallgatásával a püspök adhat engedélyt a magánvizsgálatra az 1. §-ban megszabott határidők valamelyikében. 28. §. Egy határidőn belül egyszerre kettőnél több osztályból öszszevont magánvizsgálatot senki sem tehet. A ki életkoránál s egyéb méltánylást érdemlő körülményeinél fogva igénynyel bír és engedélyt nyer arra, hogy egy tanévben kettőnél több osztályból is tehessen magánvizsgálatot: a következő osztályról, vagy összevontan osztályokról mindig az előző vizsgálat sikeres kiállását követő szabályszerű határidők valamelyikén bocsátható magánvagy összevont magánvizsgálatra. 29. §. A magán- vagy összevont magánvizsgálatokra engedélyt kérők hiteles születési bizonyitványnyal tartoznak igazolni, hogy életkoruk a vizsgálat idején megfelel azon osztálynak, a melyből magánvizsgálatot tenni óhajtanak. Hat havi korhiány esetén a jó készültséget igazoló folyamodóknak a püspök egyidejűleg korengedélyt is adhat. Túlkoruság a vizsgálati engedély megadásánál akadályt nem képez. 30. §. A püspök a 27., 28.. 29. §-ok figyelemben való tartása mellett magán-, vagy összevont magánvizsgálatra engedélyt adhat a következő esetekben : a) ha a 10. § szerint kilépett, b) ha kizárt,