Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1896. szeptember

- 103 ­9. §. Azon tanulók, a kik nyilvános vizsgálaton valamely elfogad­ható alapos oknál fogva meg nem jelenhetnek, vagy a vizsgálatot meg­szakították, bizonyítványt csak úgy nyerhetnek, ha až iskolából való kilépésük alkalmával az évvégi érdemjegyek a 4. § értelmében anya­könyvileg már végérvényesen megállapíttattak; ellenkező esetben az ily tanulók a következő osztályba csak ugy vehetők fel, ha a tantestülethez benyújtott kérvényük alapján a következő tanév elején az illető osztály összes tantárgyaiból pótvizsgálatra bocsáttatnak s azt sikeresen kiállják. A pót vizsgálat díjmentes. 10. §. A mely tanuló az évvégi vizsgálatot alapos ok nélkül mu­lasztotta el (az iskolából önként kilépett) s megszakított tanulmányait a következő tanév elején esetleg évek múlva folytatni akarja, pótvizsgá­latra nem, hanem csakis magánvizsgálatra bocsátható az egész évfolyamon eltanított tananyagból. Az ily tanuló a magánvizsgálatért járó összes dí­jakat megfizetni köteles. 11. §. Azon tanuló, a ki legfeljebb három tantárgyból kapott elég­telen osztályzatot: a tantestület által javító vizsgálatra bocsátható a kö­vetkező tanév elején. A ki háromnál több tantárgyból bukott: annak ismételnie kell az osztályt, valamint annak is, a ki a javítóvizsgálaton, bár csak egy tantárgyból is újra megbukott. 12. §. Felső nép- és polgári leányiskolákban a női kézimunkákból és mindkét fokozatú fiú- és leányiskolákban a szabadkézi és mértani rajzból nyert elégtelen osztályzat ép oly beszámítás alá esik, mint bármely el­méleti tantárgyból. A testgyakorlatból és énekből nyert elégtelen osztályzat a tanuló­nak felsőbb osztályba való lépését meg nem akadályozhatja. A szépírásból kapott elégtelen osztályzat a tanulónak első ízben való bukása esetén a felső osztályba való felvételnél akadályul nem szolgál, azonban az illető szigorúan kötelezendő, hogy írását magánszorga­lom útján javítsa, mert ha a szépírásból a következő évben is elégtelennek találtatik: akkor javító vizsgálatra, esetleg osztályismétlésre utasítandó. 13. §. A női kézimunkából, a szabadkézi és mértani rajznak gya­korlati részéből, továbbá a szépírás, testgyakorlat és ének alól hivatalos pecséttel ellátott hatósági orvosi bizonyítvány alapján, testi fogyatkozás miatt egész évre felmentett tanulók az elősorolt tantárgyakból osztály­zatot nem kapnak. A felmentést a püspök adja meg és az érdemjegyek helyébe „Felmentetett a püspöki hivatal . . . sz. a k. engedélyével" irandó. 14. §. A javítóvizsgálat (a 15. § esetét kivéve) csak a következő tanév elején és minden esetben csak azon tanintézetben tehető le, mely­ben a tanuló az elégtelen osztályzatot kapta. 15. §. A 9. és 10. §-ok értelmében pót- vagy magánvizsgálatra bo­csátott tanuló azon esetre, ha egy vagy legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kap: az első évharmad végén javító vizsgálatra bocsátható s az ideig, míg a javítóvizsgálatot le nem teszi, a következő

Next

/
Thumbnails
Contents