Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1894. szeptember

— 124 — 4. A mult évi pótló és javitó vizsgálat Szepes-Iglón tarta­tott meg Csiskó János bizottsági elnök és Mauritz Rezső kor­mányképviselő jelenlétében, szeptember hóban. Megjelent 18 ifjú, kik közül 15 javitott, 3 pedig pótérettségi vizsgára utasít­tatott. Deczember hóban 4 tanuló tett javitó érettségi vizsgát és pedig 1 jó, 3 pedig elégséges osztályzattal. Tudomásul vétetett. XXVII. (S.) Olvastatott az ez évi theologiai szak- és a főgymnáziumokban a vallástani érettségit pótló vizsgálatokról szóló jelentés, mely szerint: 1. Az eperjesi theologiai szakvizsgálatok f. évi juni 19—20 napjain tartattak meg Glauf Pál elnöklete alatt. Az ez alkalommal vizsgát tett 4 jelölt közül Haj só Gusztáv elégsé­ges, Koncsek László és Ondrej o vics Sándor jó, Walser Gyula pedig jeles osztályzattal képesittettek, az előbbi három magyar, az utóbbi német és magyar isteni tiszteletben való szolgálatra jogosíttatván fel. — A vizsgát vezető elnök azon való igaz örömé­nek ad kifejezést, hogy a megvizsgáltak tárgyismerete és önálló felfogása dicséretére válik a tanintézetnek, hogy az előadó tanárok egyenként és összesen oly eredményt mutattak be, mely alapos szaktudományuk mellett lelkes és buzgó működésüknek teljesen megnyugtató tanúbizonysága; 2. Az eperjesi kerületi tanitóképe zdében a vallástani képesítő vizsga f. év juni 27-én tartatott meg az arra kiküldött Csiskó János kassai lelkész elnöki vezetése alatt. Összesen 23 tanítójelölt és tanitó jelentkezett a vizsgára, kik közül képezdét végzett volt 11, képezdét csak részben végzett magántanuló 6, képezdét nem végzett tanitó 6, ezek közt egy lelkész (Kovács Andor H. Vécséről) és egy segédlelkész (Ra­tzenberger Ferencz Lőcséről) A vallástani vizsga „kielégítőnek" az egyházi éneklés „elég biztosnak" az orgonálás „megfelelő­nek« jeleztetik. — A vizsgát vezető elnök kifogásolja, hogy a hittételek kifejtésénél kevés suly van fektetve azoknak az erköl­csiségre való vonatkoztatására. — A 23 megvizsgált között „kitűnő" osztályzatot nyertek 3-man, „jelest" 7-en, „jót" 8-an, „elégségest" 5-en. 3. Az eperjesi tanítóképzőben a valláson kivül a többi tantárgyakból juni 26—30 napjain megtartott

Next

/
Thumbnails
Contents