Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1892. augusztus

— 61 — fog szolgálni. A tanulmányi eredmény kifogásolt hiányaira nézve pedig azon meggyőződését fejezi ki a ker. bizottság, hogy a hiva­tása színvonalán álló tanintézet és tanári kara ellen e részben emelt nehézmények, a tankerületi főigazgató és a lýceum párt­fogósága közt felmerült félreértésből származhattak annál inkább, mert ugyanazon kormányközeg már a következő tanévben szerzett tapasztalatai nyomán a tanulmáuyi eredmény felett megelégedé­sét, sőt elismerését nyilvánította. E biz. jelentéssel a kézsmárki lýceum veszélyeztetett régi jó hírneve teljesen helyreállván, azt a közgyűlés megnyugvással tudomásul veszi. XXIII. (Gr) Felvétetett a ker. főgymn. érettségi vizsgálatokról szóló előadói jelentés, mely szerint a m. é. javitó és pótló érett­ségi vizsgálat a rimaszombati e. prot. főgymnasiumban Terray Gyula biz. elnök s dr. Ballagi Aladár kormányképviselő, — a lefolyt tanév végén pedig a szokott rendes érettségi vizsgálat Eperjesen Glauf Pál biz. elnök s dr. Mauritz Rezső kormányképviselő, — Kézsmárkon Farbaky József s helyettese Limberger István biz. elnök és dr. Ilosvay Lajos kormányképviselő, — Iglón Moór Gyula biz. elnök és Schneller István kormányképviselő, — Rozsnyón Terray Gyula biz. elnök és dr. Fröhlich Izidor kormányképviselő, — Rimaszombatban Baltazár Antal biz. elnök és Lánczy Gyula kormányképviselő, — Nyíregyházán Gresch Ágost biz. elnök és dr. Fröhlich Izidor kormányképviselő jelenlétében tartatott meg. A felsorolt 6 főgymnasiumban vizsgálatot tett összesen 168 tanuló, kik közül 19 jeles, 42 jó, 77 egyszerűen érettnek nyilváníttatott, 22 javító, 8 pedig ismétlő vizsgálatra utasíttatott. Tudomásul vétetik. XXIV. (M) Olvastatott az eperjesi theologiai szakvizsgákról, a ker. tanítóképző intézetek képesítési és a középiskolák VIII osz­tályainak a mult évi egyetemes gyűlési határozat alapján a vallás­tannak az érettségi vizsgánál mellőzése mellett ez évben először életbeléptetett szigorított vallástani vizsgáikról szóló jeleutés, mely szerint: 1. Az eperjesi theologiai szakvizsgák Eperjesen f. évi junius hó 27—29 napjain tartattak meg Terray Gyula főesperes mint ker. biztos elnöklete mellett. Összesen 6 theologus vizsgázott, még pedig Argay György egyhangúlag jeles, Kengyel Lajos,

Next

/
Thumbnails
Contents