Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
— 59 — 184 frtot, a lőcseit, mely 70 frtot, a kassait, mely 61 frtot s a nyíregyházait, mely 1891-ben 88 frt készpénzt és 1769 kilogramm, a miskolczi gőzmalom által ingyen megőrlött rozsot gyűjtött árváink javára. Ezen, az intézetnek gyarapodását jelző jelentés kedves tudomásul vétetvén, felhivatnak különösen a lelkészek és tanítók, hogy ugy készpénz, mint terménybeli gyűjtések eszközlése körül buzgólkodva egyházkerületünk ez áldott jótékonysági intézetének fel vi ragozását eszközölni szíveskedjenek. XIX. (M) Előterjesztetett a rozsnyói egyház elnökségének évi jelentése a rozsnyói ker. felső leányiskoláról, mely szerint: A tanítás menete egész éven át akadály nélkül folyt le; a tantestületben azon változás állt be, hogy a kézimunkatanitónő Jakab Katalin lemondván, helyére Malom Piroska s ennek távoztával Sass Margit okleveles munkamesternő lett megválasztva; a vallástant mint a múltban, ugy a lefolyt évben is Terray Gyula főesperes-lelkész volt szives díjtalanul tanítani. A növendékek száma az első osztályban 21, a második osztályban pedig 9 volt, a külön kézimunka tanfolyamot pedig 13 növendék látogatta. A leányiskola pénztárának mult évi számadása szerint: bevétel volt 4198 frt 91 kr. kiadás volt . . . . . . 4190 frt 29 kr. Pénztármaradvány 3 frt 62 kr. A vagyonállás tesz 4175 frt 32 krt, mi a mult évihez képest 145 frt 97 kr. szaporodást mutat. A jövő évi költségvetésben bevételül 2446 frt 35 kr., — kiadásul pedig 3244 frt, s igy fedezetet váró hiányul 797 frt 64 kr. irányoztatik elő. Az évi vizsga és záró ünnepély junius hó 23-án tartatott meg s azt püspök ur, valamint Groó Vilmos gömörmegyei tanfelügyelő jelenlétökkel szerencséltették. Az iskolai helyiség a szünidő alatt egy nagy terem hozzáépítésével megnagyobbittatott. Ezzel kapcsolatban jelenti püspök ur, hogy a ker felsőbb leányiskola évzáró vizsgáján részt vett s kifejezést adva az intézetnek több osztálylyal leendő kiegészítése iránti óhajának, teljes