Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
— 57 — lésen hirdesse ki s a továbbiakra nézve, a helyzetre és az egyházak érdekére való tekintettel, személyesen intézkedjék. A VI. sz. kir. városi esperesség főesperese erre azt jelenté, hogy közbenjárása eredményre nem vezetett; a két egyház ragaszkodik eddigi álláspontjához; felterjesztést intézett több izben a magas kormányhoz s legutóbbi felterjesztésére eddig válasz nem érkezett; a Késmárkon f. évi augusztus hó 2-án tartott esperességi gyűlés pedig felkérte az esperességi felügyelő urat, hogy ezen ügynek kedvező elintézését Kis-Szeben város s illetőleg a kormánynál szorgalmazni szíveskedjék. Egyelőre tudomásul szolgálván, az egyházmegye elnöksége további eljárásának eredményéről szóló jelentéstételre ezennel felhivatik. XVII. (W) Daxner Sámuel tiszolczi egyházfelügyelő egy kelet nélküli kérvényt ad be a ker. gyűlés elé egy általa saját igazolási ügyében az ellene lefolytatott perhez állítólag csatolva lett térti vevénynek kiadatása iránt, melynek kiadatását állítólag ugy az egyházmegyei, mint az egyházkerületi törvényszéknél eredménytelenül kérelmezte. Az egyházkerületi közgyűlés a kerületi törvényszéknek mint perbíróságnak intézkedéseit felülvizsgálni illetékes forum nem lévén: folyamodó kérelmével annyival is inkább elutasittatik, mert perének végbefejezése után amúgy is módjában leend eredeti okmányainak kicsomózása iránt az illetékes perbírósághoz folyamodni. Egyben bejelentettek az egyházkerületi törvényszéknek ápril hó 20. és 22. napjain a) Švehla Sándor kraszkói tanitó és b) Lukács András türkösi felfüggesztett egyházi gondnok fegyelmi ügyében hozott marasztaló, c) a Povazsay Endre kraszkói helyettes lelkész és ifj. Kovács János kraszkó-lukovistyei felügyelő által egymás ellen kölcsönösen támasztott perben hozott mindkét irányban felmentő, valamint a lukovistyei egyháznak ugyancsak Povazsay Endre utódlási joggal helyettes lelkészszé történt megválasztása ellen emelt óvás ügyében meghozott s a kifogásolt választást jóváhagyó,