Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
— 55 — a képezdei növendékek évfolyamonként heti 2—3 órában tanitási gyakorlatokat tarthassanak, a harmadik tanfolyambeliek pedig 4— 6 hétre felváltva egyes tantárgyak önálló tanítását az illető tanitó és képezdei igazgató egyetérő felügyelete és ellenőrizése mellett átvehessék. 2. Tudomásul vétetik, hogy a m. é. egyh. ker. közgyűlés jegyzőkönyve XVII számú határozatának 3, 5, 7 és 9 pontjai végrehajtattak, névszerint: a) Zsarnoviczkv István volt felügyelő-tanárnak a gyakorlókertben való ültetvényekért engedélyezett 80 frt kifizettetett, — b) a collegiumi évzáró és nyitó ünnepélyek oly időben tartattak meg, hogy azokon a képezdei ifjúság is részt vehetett, — c) a vizsgálati, tan-, beiratási és tanképesitési dijak a poprádi gyűlésen elfogadott határozat értelmében szedettek be, — cl) a tanképesitési vizsgák vezetésével, amennyiben a collegiumot kormányozni hivatott 24-es bizottság még nem alakult volt meg, a mult évben kinevezett bizottság lett megbizva, melynek tagjai voltak Groó Vilmos kir. tanácsos elnöklete alatt: Csiskó János kassai, Novák Mihály eperjesi lelkészek, Hazslinszky Frigyes collegiumi, Kertscher Ede iglói, Bogsch Albert kassai iskolai igazgatók, Mayer Endre theologiai tanár és a képezdei tanári kar, — e) a tornatanitást Gamauf György igazgató-tanár teljesitette. 3. A szükséges 2 zongora eddig be nem szereztetvéu, azoknak megvétele újból elrendeltetik. 4. Meghagyatik az igazgatónak, hogy a gömöri esperességnek f. é. közgyűléséből annak 12-ik jegyzőkönyvi pontja értelmében tett azon felterjesztéséhez képest is, melvben a kerületünk kebeléből tanitói állomásokra *j távozó volt eperjesi képezdei növendékek irányában szigorúbb eljárás alkalmazását kéri, ilyeneknek tartozását, illetőleg a reájok fordított költségeknek aránylagos megtérítését szükség esetén törvény utján is hajtsa be,