Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
— 18 — átvették és megkezdték az Ur segedelme hívásával az egyházmegye kormányzását. Ugyancsak okt. 15-én beiktatási ünnepély volt Gölniczbányán a VII. b. v. egyházmegye rendkívüli közgyűlésén, a hol is dr. Valkó Zsigmond egyházmegyei felügyelő lépett az ezt jól betöltött Soós János Vilmos helyére a világi elnöki székbe s letette lélekismeretes kormányzásra a hűségesküt. Mult év október 18-án a templom építésének százados évfordulója ünnepeltetett meg Stoószon. A helybeli hivek és az innen Amerikába költözött hitsorsosok 1805 frtot adtak s tettek le az Ur oltárára. Mult év november 1-sején Mernyiken az ujitott templom adatott át rendeltetésének. Püspöki megbízásból Chotvács Endre főesperes emelte benne az első fohászt s adta át a hívőknek lelki használatul. Mult év deczember 6-ikán Batizfalván a megújított templom avattatott fel püspöki megbízott Schönwisner János főesperes által. A hivek itt is evangeliomszerü adományozással emelték az ünnep jelentős voltának emlékét. Mult év márcz. 26-án Miskolcz városa és ev. egyháza méltó ovátióban részésité a kitűnő egyháztag felügyelőt és kiváló polgárt Radvány Istvánt, kir. tanácsossá történt kitüntetésének alkalmából. Folyó év ápril 27-én 50 tagu küldöttségnek élén Gflauf Pál főesperes, elnöktársáuak Kubinyi Aladárnak, törvényszéki elnökké történt előléptetése alkalmából, örömnek, szeretetnek és ragaszkodásnak adott megható kifejezést. Folyó év augusztus 2-ikán az e végből itt tartott gyűlésen Kézsmárkon a VI. sz. k. v. egyházmegye méltóan emlékezett meg áldásos lelkészkedésének 40-ik év fordulóján Limberger István kézsmárki lelkészről. Tiszteletnek és ragaszkodásnak élő jeleivel találkozék az egyházmegye, lýceum, egyház, lelkésztársai és volt tanítványainál, kik is a jókivánat mellett értékes emléktárgyakkal lepték meg az öregfiatal tudóst. RésztvéteL Mult év augusztus 26-án résztvett eg} 7házkerületünk LiptóSz.-Miklóson a Tranoscius ünnepélyen Strauch Béla, Fizély Frigyes és Ujágh Károly küldöttek személyében. Az erre vonatkozó jelentés az illető pontnál fog előadatni.