Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— Í32 — XXVIII. (Mk.) A mult évi jegyzőkönyv XXXIII pontjára vonatkozólag jelentés tétetik arról, miszeriut egyházkerületünk mult évi határozatában foglalt azon kívánalma, hogy az egyház­kerületek jövőben legalább 3000 frtnyi évi jutalékban részesül­jenek, csak annyiban vétetett figyelembe, amennyiben az 1891 évre az egyházkerületek részére 2000 frt helyett 2500 frtnyi összeg adatik, s egyúttal egyházkerületünk felhivatik, hogy a meghatal­mazottak közgyűlésébe ujabbi 3 évre két rendes és egy póttagot válaszszon. A jelentés tudomásul vétetvén, a következő 3 évre a meghatalmazottak közgyűlésébe egyházkerületi felügyelő és püspök urak rendes tagokul, Szent-Iványi Árpád gömöri esperességi felügyelő pedig póttagul megválasztatnak; kik is felkéretnek, hogy a mult évben kifejezett azon kívánalmunknak, miszerint az egyházkerületek az eddigié­nél nagyobb évi jutalékban részesüljenek, a meghatal­mazottak közgyűlésében érvényt szerezni igyekezzenek. XXIX. (G.) A Baldácsy-alapitvány segélyeinek kiosztási terve­zetét készítő bizottság jelenti, hogy ez évben a püspöki hányadon kivül 1400 frt áll rendelkezésre, melyből az eddigi arány szerint 900 frt egyházak, 500 frt pedig lelkészek s lelkészi özvegyek segélyezésére jut, — bogy továbbá 30 egyház, 16 lelkész s 15 lelkészi özvegy folyamodott ezen segélyért. Az érvényben levő elveknek megfelelően készült kiosztási tervezet elfogadtatván, a folyamodók közül segélyezni határoztattak: a) mint pusztuló s Ínséges egyházak, illetékes esperes­ségük ellenőrzése mellett tőkésítendő 80 írtjával: Kis­Szeben magyar-német, Keresztfalva, Stoósz,Hrussó,Rozsnyó, Brassó és Tálya, — b) mint építkező egyházak: Abauj-Szántó, Hollópatak, Rozlozsna, Mernyik, Geszteréd, Kapi-Németfalu, Ispán mező és Szásza egyenkint 42 frt 50 krjával, — c) a lelkészek közül: Hajász Pál, Palásthy Gábor, Kozlay József, Zeman János, Skultéty Ágoston, Nandrássy­Dallen Mihály, Dobsinszky Pál, Chotvács Endre, Altmann Gusztáv és Dianiska Albert egyenkint 35 frtjával, —

Next

/
Thumbnails
Contents