Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886

1882. augusztus

— «6 — fontos abb tárgyakra nézve előkészítő tanácskozmány tartatott a gymn. nagytermében, az egyli. ker. elnökség vezetése alatt. Aug. 16-án reggeli 8 órakor a gyűlés tagjai az egyh. ker. elnökséggel élükön bevonultak a templomba, hol Farbaky József ker. főjegyző kérte le rövid imában a közgyűlés tanácskozmányaira Isten szent lelkének segedelmét. Ezután II. (Mk.) Péchy Tamás egyházkerületi felügyelő úr örömmel üdvözölvén a kerületi gyűlésnek nagy számban összegyülekezett egyházi és világi tagjait, sajnálattal jelzi, hogy ezen gyűlés megnyitása alkalmával fájó érzelemmel kell szavait kezdenie. Érti azon nagy csapást, mely a magyarhoni evangelikus egyetemes egyházat a lefolyt évben egyetemes felügyelőjének, b. Radvánszky Antal urnák elhunytában érte. E veszteséget mélyen érzi szóló is, kit az elhúnythoz többrendbeli érzés csatolt, mert nemcsak barátságával dicsekedhetett, daczára a köztük lévő nagy korkülönbségnek s annak hogy csak akkor ismerkedett meg vele, midőn a közpályán találkoztak, hanem egyszersmind vezetőjének is tekintette őt, kitől hazafiuságot s egyházszeretetet tanult; fájó érzéssel emlékezik meg ő róla azért is, mert példányképe volt ő azon hazafiaknak, kik nemzetünk nyelvét hazánk északi vidékén bölcsességgel s tapintattal terjeszteni igyekeztek, anélkül, hogy ebbeli törekvése bármi visszahatást idézett volna elő, s e tekintetben maradandó emléket hagyott maga után, de legfájóbb érzéssal emlékezik meg róla egyházi szempontból, mert ő volt egyetemes egyházunkban azon férfiú, ki majdnem maga állott a régi korból s összekapcsolta a jelent a múlttal s a régi viszonyok alapos ismerete által tiint ki az ujabb generátió felett. De bizik szóló, miszerint egyházunk fog utat és módot találni arra, hogy ezen veszteséget valamiképen pótolhassa s felhívja egyházunk tagjait s különösen azokat, kik az ujabb iskolába jártak: vegyék példányképül a megboldogultat s szolgálják hasonló odaadással és hűséggel a hazát s egyházunkat, hogy működésükért elismerést s egyházunknak dicsőséget szerezzenek. Ezekután felhívja felügyelő úr a gyűlés figyelmét arra, miszerint azt tapasztalta, hogy egyházunk bizonyos váddal méltatlanúl és tendentiose illetŕ tetik. Állásánál fogva s mint hazafi, figyelemmel kisért minden mozzanatot, mely visszavezethető lett volna arra, észlelhetők-e egyházunk kebelében államellenes hajlamok s kifelé tekintő gravitatiók és soha nem tapasztalta, hogy egyházunk bárhonnan másunnan mint hazánk kebeléből várná boldogulását s előmenetelét. S ezt természetesnek találja, mert tekintse bárki elfogulatlanúl egyházunk ügyét és azon szabadságokat, melyeket élvezhetünk s kénytelen bevallani, miszerint olyan alkotmányunk van, melynek