Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886

1883. augusztus

— 60 — évközben kilépett 1, maradt hát az év végéig 41 tanuló és pedig anya­nyelv szerint magyarajkú 14, német a. 11, tót a. 16; tanfolyamok szerint első éves 15, másodéves 14, harmadéves 12; vallás szerint vala­r mennyi ág. ev. Evi vizsgát tett 40 tanuló és pedig 8 jeles, 16 jó, 15 kielégítő, 1 elégtelen osztályzattal, — vizsgálatlan maradt (betegség következtében) 1. Ösztöndijban részesült 4 növendék, összesen 17 frt 68 kr. értékben. A tanulóknak úgy szorgalma és erkölcsi magaviselete, valamint — hála dr. Szalay Kálmán collegiumi orvos ügybuzgalmának, ki az intézet betegeit ez évben is teljes készséggel, még pedig díjtala­nul, gyógyította — egészségi állapota is kielégítő volt. 2. Tanképesito vizsgálatra jelentkezett 17, vizsgára bocsáthatónak nyilváníttatott 16 gyakorló tanitó és nevelő, kik közül Szumrák Ká­roly általános jeles, Dánis János, Mihalik Miklós, Szomor Károly, Tromp­ler Ernő általános jó, Knpecz János általános kielégítő eredménynyel állották meg a vizsgálatot, 4 egy-egy tantárgyból pótvizsgára utasítta­tott, 1 csak nyolcz tantárgyból tett vizsgát s a többi tantárgyból jövőre fog vizsgázni, 1 a teljes vizsgának egy év múlva ismétlésére köteleztetett, 1 már másodízben készületlennek találtatván végleg visszavettetett, 1 az írásbeli vizsga után jelentés nélkül eltávozott, 2 pedig a vizsgára meg nem jelent. 3. A képezde könyvtára a kerület 50 frtnyi segélyéből vétel utján 18 és szakfolyóiratokban előfizetés utján 3, ajándékozás utján pedig No­vák Mihály lelkész, dr. Sebestyén Jenő tanár és Binder Károly tanitó szívességéből 0, összesen tehát 30 művel gazdagodott. Taneszközökben gyarapodott az intézet vétel utján a kerület 50 frtnyi segélyéből 15 darabbal, továbbá vett a képezdei zenekör tőkepénzének 3 évi apró ka­mataiból egy fuvolát, Strauch Béla kisszebeni mn. lelkész pedig egy használt, de jókarban levő zongorát ajándékozott az intézetnek. 4. Ezzel kapcsolatosan jelenti Superintendens úr, hogy az iglói ál­lamképezdénél ez évben a következő 3 egyén tette le a tanképesitő vizsgát u. m.: Karaszka Kálmán kitűnő, Grimm Károly és Jármay Her­mina elégséges osztályzattal. 5. Ugyanezen pontnál előterjesztetett továbbá a képezdei tanári karnak azon kérelme, hogy a nyomasztó megélhetési viszonyok s nagy megterheltetéssel járó hivatalos teendőik tekintetbe vételével a tanárok fizetése emeltessék s hogy főleg a természettudományok sikeresebb ta­nithatása czéljából tanszerekre az eddigi 50 frt helyett 100 frt évi se­gély szavaztassák meg. 6. Ugyanezen pontnál jelentetett végül, hogy Csink János eperjesi

Next

/
Thumbnails
Contents